Női kézi: miért nem válogatott Bódi? Az ETO-elnök beszélt róla

2018.11.19. 13:08
null
Bódi Bernadett (labdával) és Yvette Broch munkában (Fotó: Tumbász Hédi)
Bartha Csaba, a női kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörét veretlenül záró Győri Audi ETO KC elnöke a Sport TV Harmadik Félidő című műsorának vendége volt, és beszélt arról, miért nincs ott a válogatott keretében Bódi Bernadett, valamint kitért Yvette Broch helyzetére is, aki májusig döntheti el, akar-e még a Győri Audi ETO KC-ban játszani.

„Nyár végén, az utolsó edzőmérkőzés után Bernadett és a kapitány úr leültek, és megbeszélték, hogy Bódi Bernadett nem utazik erre az Európa-bajnokságra – fogalmazott Bartha Csaba, hozzátéve: nem szeretné részletezni az okokat. – De nem mondta le a válogatottságot, kihagyja most ezt az Európa-bajnokságot, és ha a tudásával és a teljesítményével rászolgál, akkor a következő évtől rendelkezésére áll a kapitány úrnak és a nemzeti válogatottnak.”

A napokban Yvette Broch egy holland lapnak hosszan beszélt arról, miért függesztette fel nyáron a pályafutását. Bartha Csaba a holland beállóról szólva megerősítette: ebben az idényben Broch biztosan nem lép pályára a győri csapatban.

„Ez élsport, az élsportban – én ezt tanítom a Testnevelési Egyetemen, és ezt közlöm a játékosok felé – egyetlenegy fontos szempont van, a teljesítmény. Senki sem haragszik Yvette Broch-ra, a legnagyobb tisztelettel beszélünk róla, és a legeslegjobb barátságban váltunk el. Ha az eredeti holland fordítását megnézzük ennek a szövegnek, akkor Yvette is azt mondja, tisztában van azzal, hogy ez a világ legjobb klubja, ahol a világ legjobb feltételrendszere van, aminek ő jelen pillanatban nem tud megfelelni. Nem azért, mert nem akar, hanem mert nincs rá felkészülve. Elfáradt, pihenőidőre van szüksége. Ezért döntöttünk úgy közösen, hogy most még hosszabb pihenőt kap, az opciós jog továbbra is életben van, tehát jövő májusig eldöntheti, akar-e nálunk játszani vagy nem.”

Bartha megerősítette: mindenképpen beállót fognak igazolni, lehetőleg olyat, aki már ebben a szezonban bevethető.

„Ezer százalék, hogy a 2019–2020-as szezonra Kari Brattset nem lesz egyedül, biztos vagyok benne, hogy fogok találni egy olyan beállót, aki a mi szintünk. Az a nagy kérdés, hogy január elsejével találok-e, és a Ferencváros ellen január másodikán tud-e játszani még egy beálló, illetve ezt a következő, reményeink szerint harminc meccset a szezonból Kari Brattset egyedül játssza le felnőtt beállóként, vagy lesz segítsége.”

Bartha elmondta: a nyár óta több mint harminc beálló került szóba helyettesként, de sokakat nem enged el a klubja, „pedig bármelyik dán, norvég, francia játékos elindulna kerékpárral is Győrbe, hiszen tudja, hová jön.”

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: egyből megszórta magát a Győr új beállója

Kézilabda
3 órája

Tarolt az Audi ETO a győri sportgálán

Kézilabda
3 órája

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 16:27

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
2026.02.23. 12:54

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára

Kézilabda
2026.02.22. 11:04
Ezek is érdekelhetik