Női kézi: Elek Gábor is reagált Ambros Martín súlyos vádjaira

2023.06.08. 16:34
null
Elek Gábor bizonyítékokat vár Ambros Martíntól (Fotó: Török Attila)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatától BL-bronzzal távozó vezetőedző, Ambros Martín az M4 Sportnak adott interjújában megvádolta a sportág hazai szövetségét (MKSZ) azzal, hogy az FTC-t támogatja a két csapat egymás elleni, belföldi párharcaiban. A szakember kijelentéseitől a győriek korábban közleményben határolódtak el, most pedig a rivális Ferencvárost elhagyó edző, Elek Gábor is reagált a közszolgálati sportcsatornának.

 

„Nagyon nehéz legyőzni a Ferencvárost a hazai sorozatokban. Ez nem kifogás, nem azért mondom. És nemcsak azért, mert egy kiváló csapatról beszélünk, hanem azért is, mert a szövetség őket támogatja. Számos sportszerűtlen mérkőzésünk volt, olyan, mintha a Győr nem magyar csapat lenne, nem tartozna a többi közé. A játékosok megszállottá váltak, ezt nehezen tudták kezelni, de erről már beszéltem az elmúlt években is” – mondta Ambros Martín az M4 Sportnak.

„Ha ezt tudja bizonyítani, akkor el tudom fogadni. Hiszen erre én is mondhatom azt, hogy nem voltak egyenlők a feltételek, mert azért költségvetésben szorzókról beszélhetünk. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy jóval kisebb költségvetésből tudtuk őket rendszeresen megszorongatni. Ő úgy gondolja, hogy a szövetség minket támogatott, én meg úgy, hogy őket meg sokkal többen pénzzel” – reagált Elek Gábor a sportcsatornának adott interjújában.

Mint beszámoltunk róla, a Győr közleményben határolódott el Ambros Martín kijelentéseitől.

Legfrissebb hírek

Visszavonul a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya

Kézilabda
18 órája

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Női kézilabda NB I: egyből megszórta magát a Győr új beállója

Kézilabda
2026.02.25. 19:31

Tarolt az Audi ETO a győri sportgálán

Kézilabda
2026.02.25. 19:09

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára

Kézilabda
2026.02.22. 11:04
Ezek is érdekelhetik