Női kézi: Csínján kell bánni az összegekkel – véli az Érd új edzője

Vágólapra másolva!
2020.05.30. 08:58
null
Horváth Roland nem bánja, ha a sors kihívások elé állítja (Fotó: Nemzeti Sport)
Horváth Roland lesz az alaposan átalakuló Érd trénere, akinek célja, hogy élvonalbeli maradjon az együttes.

 

Hektikusan alakultak az érdi kézilabdázók elmúlt hónapjai, az EHF-kupa csoportkörös szerepléstől a politikai felhangoktól sem mentes adok-kapok után szinte a teljes szétesésig jutott a csapat, így kivált nyugtatólag hat, hogy ezúttal nem távozókról, hanem érkezőről szólnak a hírek.

Pénteken hivatalossá vált, amit mi és a helyi média is megelőlegezett, hogy Szabó Edinát vezetőedzőként Horváth Roland váltja.

„Szokás szerint... – reagált mosolyogva a tréner, miután felvetettük neki, hogy újabb nagy kihívás vár rá, hiszen legutóbbi idényben a kiesés ellen küzdő Békéscsabát irányította. – Amúgy nem bánom, hogy a sors kihívások elé állít, ezekből lehet tanulni. Jó szájízzel jöttem el Békéscsabáról. A klub szerette volna, ha maradok, én döntöttem úgy, hogy nem viszem végig a feladatot, úgy érzem, megtettem, amit addig kértek.”

VIHAROS NAPOK UTÁN

Csőzik László érdi polgármester februárban a közösségi oldalán posztolt arról, hogy tűrhetetlen, mennyibe kerül a profi női kézilabdacsapat, előrevetítve, hogy a város a folytatásban sokkal szerényebb összeggel támogatja a csapatot. A klub áprilisban minden felnőtt játékosával szerződést bontott, majd a hónap végén Szabó Edina edzőt is elküldte, holott a tréner elmondása szerint vele tervezték a következő idényt.

Mint mondja, amikor a szerződése felbontását kérte, sem az Érd, sem más NB I-es csapat nem került képbe, egyszerűen úgy érezte, kicsit elég volt. Személyes, ám nem mellékes körülmény, hogy az otthonától távol dolgozott, sokat ingázott. „Nem vagyok megélhetési edző, hogy csak a pénz miatt dolgozzak valahol – mondta Horváh. – Azt gondoltam, pihenek, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Közben Érden a kézilabda az elmúlt néhány évben látott formájában összeomlott, és Horváth Roland kihívásnak látta, hogy megmaradjon a városban a sportág. Amikor Szabó Edina még úgy tudta, a következő idényben is ő lesz az edző, arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy nagy teljesítmény lenne az NB I-es tagság megtartása. Utódja is ezt a célt jelölte ki: „Fontos, hogy a élvonalbeli maradjon a város csapata, hiszen így tud jövőképet kínálni az itt kézilabdázó fiataloknak.”

A nagy kérdés persze, hogy kik alkotják majd a csapatot. Kézilabdában nem tavasszal kezdik el kialakítani a következő idény alakulatát, igencsak lecsupaszított asztalról étkezhet, aki ennyire későn jön rá, hogy éhes...

„Igen, nagyon nehéz ilyenkor szemezgetni – fogalmazott Horváth. – A korábbiaktól eltérő a költségvetés, igazán csínján kell bánni az összegekkel. A csapat egy részét várhatóan nem ismeretlen kézilabdázók alkotják, de a vezetőség dolga lesz bejelenteni az érkezőket, amikor már eldőlt, hogy tényleg jönnek. Biztos, hogy sokkal több magyar fiatalt kell bevetni, igaz, ez a magyar kézilabda szempontjából egyáltalán nem baj.”

A tréner hozzátette, nehézség, hogy önmagában az NB I már nem is feltétlenül vonzó: „Ha az én időmben megkeresett egy élvonalbeli csapat, azt mondtuk, hű, de jó! Ma viszont nem biztos, hogy az NB I/B-s játékos pusztán az élvonal lehetőségéért vált.”

Nagy feladatának tartja, hogy egyrészt a nyáron összeszokjon a teljesen új keret, másrészt elhitesse olyan játékosokkal, hogy kezdők lehetnek az élvonalban, akik ezt maguk sem gondolják.

A következő idény keretéből egyelőre három fiatal, Király Réka, Landi Gabriella és Simon Armilla ismert, továbbá Érden folytatja pályafutását a 27 éves, Egerből érkező kapus, Győrffy Alexandra. Horváth Roland munkáját Gridnyeva Szvetlana kapusedző és Maurer Szandra erőnléti edző segíti. A tervek szerint július elsején kezdik el a felkészülést, de a nagy kihagyásra tekintettel már június közepén kapnak feladatot a játékosok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik