Női kézi BL: szlovén ellenfél vár a Fradira a negyeddöntőért

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.02.20. 15:37
null
Emily Bölk (jobbra) és az FTC a Krim Ljubljanával kezdi a kieséses szakaszt (Fotó: Török Attila)
A Krim Ljubljana hazai pályán fölényes győzelmet aratott a svéd Sävehof felett, bebiztosítva 6. helyét a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában, amivel eldőlt, hogy a szlovén csapat vár az A-csoport 3. pozíciójában végző Ferencvárosra a negyeddöntőbe jutásért. Ha az FTC túljut a Krimen, a final fourért a Vipers következik, míg a Győrnek az Odense vagy a Brest jön a nyolc között.

 

A Sävehofnak győzelemre lett volna szüksége a továbbjutáshoz, ehhez képest egyszer sem tudott vezetni a meccsen, és végül egy kiütéses vereségbe futott bele Ljubljanában. Ezzel eldőlt, hogy a Krim vár az FTC-re a negyedöntőbe jutásért, a magyar csapat idegenben kezdi a párharcot.

A B-csoportban a Metz előtt adott volt a lehetőség, hogy elcsípje a második helyet, ehhez pontot kellett volna szereznie Moszkvában, ehelyett kikapott a CSZKA-tól, így harmadikként zárt. Ha a Fradi sikerrel túljut a Krimen, akkor a negyeddöntőben a Győri ETO veretlenségi sorozatának véget vető Vipers vár rá a final fourért.

A Győr csoportgyőztesként kihagyja a következő kört, és a negyeddöntőben az Odense és a Brest párharcának győztese vár rá.

A négyes döntőt június 4-5-én rendezik a budapesti MVM Dome-ban.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 14. FORDULÓ
A-CSOPORT

CSM Bucuresti (román)–Esbjerg (dán) 29–29 (15–16)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Team Esbjerg (dán) 14 10 3 1 412–346 +66 23
2. Rosztov-Don (orosz) 14 10 1 3 362–302 +60 21
3. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 14 8 3 3 378–372 +6 19
4. Brest Bretagne (francia) 14 8 1 5 392–365 +27 17
5. CSM Bucuresti (román) 14 7 1 6 365–342 +23 15
6. Borussia Dortmund (német) 14 4 1 9 391–399 –8 9
7. Buducsnoszt (montenegrói) 14 3 11 337–407 –70 6
8. Podravka (horvát) 14 1 13 334–438 –104 2

B-CSOPORT
Krim Ljubljana (szlovén)–Sävehof (svéd) 32–18 (12–9)
CSZKA Moszkva (orosz)–Metz Handball (francia) 27–26 (12–15)
Odense (dán)–Kastamonu (török) 37–29 (18–13)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. GYŐRI AUDI ETO KC 14 13 1 471–354 +117 26
2. Vipers Kristiansand (norvég) 14 10 4 435–370 +65 20
3. Metz Handball (francia) 14 9 1 4 413–375 +38 19
4. CSZKA Moszkva (orosz) 14 7 2 5 375–372 +3 16
5. Odense Handbold (dán) 14 7 1 6 405–386 +19 15
6. Krim Ljubljana (szlovén) 14 4 2 8 362–381 –19 10
7. IK Sävehof (svéd) 14 3 11 351–461 –110 6
8. Kastamonu Belediyesi (török) 14 14 349–462 –113 0

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

CSM Bucuresti (román)–CSZKA Moszkva (orosz)
Borussia Dortmund (német)–Metz Handball (francia)
Odense (dán)–Brest Bretagne (francia)
Krim Ljubljana (szlovén)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Az elöl álló csapatok játszanak hazai pályán az első mérkőzéseken. Az első mérkőzéseket március 26-án és 27-én, a visszavágókat április 2-án és 3-án rendezik.

A NEGYEDDÖNTŐBEN
CSM Bucuresti (román)/CSZKA Moszkva (orosz)–Esbjerg (dán)
Borussia Dortmund (német)/Metz Handball (francia)–Rosztov-Don (orosz)
Odense (dán)/Brest Bretagne (francia)–GYŐRI AUDI ETO KC
Krim Ljubljana (szlovén)/FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Vipers Kristiansand (norvég)
Az elöl álló csapatok játszanak hazai pályán az első mérkőzéseken. Az első mérkőzéseket április 30-án és május 1-jén, a visszavágókat május 7-én és 8-án rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik