Női kézi BL: Elfogadtam volna az ezüstöt, főleg Bietigheimből hazafelé – Elek Gábor

Vágólapra másolva!
2023.06.04. 21:29
Elek Gábor nagyon nem volt boldog a Vipers Kristiansand elleni Bajnokok Ligája-döntő után, pedig ha az idény elején valaki azt mondja neki, hogy a vége egy ezüstérem lesz, akkor azt aláírta volna. Pláne a Bietigheim elleni, húszgólos vereség után a repülőn. A Győrből távozó Ambros Martín elnézést kért amiatt, hogy nem sikerült megnyerniük a BL-t. 

A 2023-as budapesti négyes döntővel a Ferencvárosnál és a Győrnél is lezárult egy páratlan korszak. A vasárnapi helyosztók után a nyártól egyaránt távozó Elek Gábor és Ambros Martín is értékelte csapata szereplését.

A tizenöt év után távozó ferencvárosi edző, Elek Gábor a klub történetének első négyes döntős szereplésével int búcsút a zöld-fehéreknek.

„Teljesen megérdemelten győzött a Vipers Kristiansand, a teljes idényben nyújtott teljesítménye alapján is rászolgált a sikerre. Rendkívül jó csapat, jó szerkezetben és gyorsan kézilabdázik – kezdte értékelését az FTC trénere a finálé után. – Az idényünkre feltétlenül büszke vagyok, bár most nem tudok örülni. Melyik edző tud örülni egy vesztes mérkőzés után... Utálok veszíteni, utálom a vesztes meccseket. Néhány nap múlva viszont nagyon-nagyon fogunk tudni örülni az ezüstéremnek és büszkék leszünk rá. Viszont ha valaki ősszel azt mondja nekem, hogy itt leszünk a négyes döntőben és finálét is játszunk, valószínűleg ki nevettem volna, ha nem számítjuk az utolsó két hónapos teljesítményünket. Borzasztó nagy kilengések voltak: történelmi különbségű vereség Bietigheimben, aztán történelmi mértékű győzelem Csehországban a csoportkörben, majd hellyel-közzel történelmi fordítás Metzben a negyeddöntőben. Most pedig rekord jelentő nézőszám előtt léptünk pályára. A sportág csodája volt, ami itt történt a szombati elődöntőben, közönség és a meccs miatt. A szurkolóinknak szeretném megköszönni az elmúlt idényt, egyrészt, hogy elviselték ezt a hullámvasutat. Másrészt, hogy ide is eljöttek miattunk és ilyen atmoszférát teremtettek. Történelmet írtunk nézőszám tekintetében is. A csapatomra is rendkívül büszke vagyok, az egész klubra. Azt mondom, hogy rendben volt az évünk, csak most nem tudok örülni.

Elek a jövőjével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy most biztosan nincs folytatás a Fradinál, azt, hogy később lesz-e vagy valahol máshol folytatja-e az edzői munkát a közeljövőben, egyelőre nem tud egyértelmű választ adni.

Ambros Martín elnézést kért, hogy a Győrnek nem sikerült megnyernie a BL-t (Fotó: Árvai Károly)
Ambros Martín elnézést kért, hogy a Győrnek nem sikerült megnyernie a BL-t (Fotó: Árvai Károly)

A tavalyi 2. hely után idén harmadikként végzett győrieknél az Esbjerg elleni meccsel véget ért az Ambros Martín-korszak. Az előbb 2012 és 2018, majd 2021 és 2023 között irányító, 55 éves spanyol sikertréner hét bajnoki és hat Magyar Kupa-aranyat nyert az ETO-val, amellyel a BL-ben négyszer volt első és kétszer-kétszer ezüst-, illetve bronzérmes

„Az elveszített elődöntő után nehéz esténk volt, ezért sokat jelent nekünk, hogy megszereztük a bronzérmet – mondta az utolsó győri találkozója után a nyártól hazája női válogatottját vezető Ambros Martín. – Összességében viszont azt mondhatom, a csapat, a játékosok, a szurkolók és én sem vagyok elégedett a harmadik hellyel. De az idény véget ért, az én második győri időszakom is befejeződött, méghozzá győzelemmel. Nehéz volt ez az évad és elnézést kérek, hiszen nem teljesült a cél, nem tudtam újabb aranyéremhez segíteni a csapatot, a klubot, megadni a győzelmet a szurkolóknak, sem a mostani, sem az előző idényben. De jövőre újra meglesz a lehetősége a Győrnek az aranyra.”

Martín marad a női kézilabdában, a jövőben is követni fogja korábbi klubját és játékosait, de már távolabbról. Próbál még többet tanulni a női kézilabdáról, immár otthon, Spanyolországban

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (MVM Dome)
DÖNTŐ

Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria 28–24(14–13)
Budapest,
MVM Dome,20 022néző (telt ház, világrekord-beállítás).V:Prastalo, Balvan (bosnyákok)
KRISTIANSAND:
KATRINE LUNDE – Knedlíková 3 (1), Waade, Jezic 1, JERÁBKOVÁ 4, ROBERTS 5, NAES ANDERSEN 6. Csere: Börjesson (kapus), VJAHIREVA 6, Tchaptchet 1, Sercien-Ugolin, Dahl 1, Höve 1, Dahlum, Hesselberg, M. Andersen.Edző:Ole Gustav Gjekstad
FTC: Bíró B. – Malestein 2, Klujber 2 (2), Szucsánszki, Kisfaludy 1, BÖLK 5, Márton G. 2.Csere:Janurik (kapus), Tomori, Cvijics 3, LEKICS 5 (3), Szöllősi-Zácsik 3, Stolle 1, Hársfalvi, Kukely A.Edző:Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 11. perc:5–1.15. p.:9–4.20. p.:12–9.26. p.:14–11.38. p.:21–14.44. p.:24–16.47. p.:24–19.53. p.:27–19.Kiállítások: 8,ill. 6 perc.Hétméteresek:1/1, ill. 6/5

MESTERMÉRLEG
Ole Gustav Gjekstad:
– Elképesztő mérkőzés, nagy csata volt, köszönet érte az FTC-nek és Elek Gábornak. Kiváló edző, remélem, hamarosan újra találkozunk a pályán. Fantasztikus, amit a játékosaink a teljes idényben és ezen a hétvégén véghez vittek. Katrine Lunde egy legenda, nagyon fontos volt az ő teljesítménye. Az újabb aranyérem tökéletes zárása volt a Vipersnél töltött időszakomnak.

BRONZMÉRKŐZÉS
Győri Audi ETO KC–Esbjerg (dán) 28–27 (16–9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik