Kézilabda: Tóth Gabriella keresztszalagja elszakadt

K. B.K. B.
2022.04.22. 22:46
null
Tóth Gabriella súlyos sérülést szenvedett (Fotó: mkcse.hu)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Mosonmagyaróvár a hivatalos honlapján közölte, hogy irányító-átlövője, Tóth Gabriella térdszalagja elszakadt, emiatt elülső keresztszalag műtét és hosszú rehabilitáció vár rá.

 

„Bíztam abban, hogy talán nem lesz ilyen súlyos ez a sérülés, de a fejemben persze ott volt a reccsenő hang, a fájdalom, amelyek viszont erre utaltak. Így azt kell mondanom, hogy számítottam erre a diagnózisra, a műtétre és arra, hogy hosszú hónapokat kell kihagynom. Pontosan ilyen sérüléssel műtötték már a másik térdemet, tudom tehát, hogy mi vár rám, mire számíthatok. Nem könnyű ezt most megélnem, de erősnek és motiváltnak kell maradnom, mert ezzel tudom a legjobban segíteni a gyógyulásomat, a visszatérésemet a csapatba, a pályára” – nyilatkozta a Mosonmagyaróvár honlapjának Tóth Gabriella.

Bő két hónapja nagy port kavart a hír, miszerint Tóth nem fogadta el a válogatott meghívót. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányt meglepte a játékos döntése, és csodálkozott, hiszen amikor az irányítóval beszélt nem arról volt szó, mint ami aztán később megjelent az MKC honlapján.

A Mosonmagyaróvár 22 mérkőzést követően az 5. helyen áll a női kézilabda NB I-ben.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 24 23 1 814–525 +289 46
2. FTC 21 20 1 672–470 +202 40
3. Debrecen 22 18 4 632–538 +94 36
4. Vác 21 13 8 643–613 +30 26
5. Mosonmagyaróvár 22 12 1 9 697–647 +50 25
6. Siófok 22 12 10 660–659 +1 24
7. Kisvárda 22 9 2 11 563–596 –33 20
8. MTK 23 8 4 11 607–656 –49 20
9. Dunaújváros 22 9 13 603–646 –43 18
10. Fehérvár 22 7 2 13 560–612 –52 16
11. Budaörs 22 6 2 14 580–678 –98 14
12. Érd 23 5 18 586–702 –116 10
13. Szombathely 22 4 1 17 582–697 –115 9
14. Vasas 22 3 19 582–742 –160 6

 

Legfrissebb hírek

Női kézi: az Eger feljutott az élvonalba

Kézilabda
2026.05.16. 22:08

Női kézi NB I: alaposan megizzadt a Fradi, amely drámai hajrában legyőzte a DVSC-t

Kézilabda
2026.05.16. 17:05

Az éllovas Győr 28 góllal verte meg a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.05.15. 19:51

Női kézi NB I: Vácra kerül kölcsönbe az ETO fiatal átlövője

Kézilabda
2026.05.13. 11:18

Női kézilabda NB I: Pásztor Noémi visszatér Mosonmagyaróvárra – hivatalos

Kézilabda
2026.05.13. 11:07

Az FTC 51 gólt szórt Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.05.09. 17:42

Női kézi NB I: a Győr ismét tíz góllal győzte le az Esztergomot

Kézilabda
2026.05.08. 19:24

Visszajutott az MTK a női kézilabda NB I-be

Kézilabda
2026.05.03. 22:03
Ezek is érdekelhetik