Kézi: Köszönjük, hogy ötgólos vereség után győztesként ünnepeltek a szurkolók – Böde-Bíró

N-P. T.N-P. T.
2024.01.13. 18:40
A női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjában a Ferencváros 33–28-ra kikapott Érden az Esbjergtől. A találkozó után a Fradi kapusával, Böde-Bíró Blankával beszélgetett az NSO Tv stábja.

Böde-Bíró Blanka először a szurkolóknak mondott köszönetet.

„Hiába nem mi nyertünk, úgy szurkoltak és ünnepeltek minket, mintha győztünk volna. Ezt mindenképp nagyon köszönjük. Természetesen csalódottak vagyunk, hiszen éreztük az első félidőben, hogy hazai pályán van esélyünk az Esbjerg ellen, ám a túloldalon volt a világ egyik legjobb játékosa Reistad személyében, aki a második félidő elején eldöntötte a mérkőzést. Hátára vette a csapatot, zseniális játékos, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Sajnálom, mert több is lehetett volna ebben a mérkőzésben, de nem hiába vezeti az Esbjerg a csoportunkat.”

Videónkban szóba kerülnek még a Reistad elleni védései; hogy mi volt a tervük egygólos előnyben a második félidőre, illetve beszélgetünk a jövő heti, Ljubljana elleni mérkőzésről, amely sorsdöntő is lehet a továbbjutás szempontjából.

SIMON PETRA: ERRE SZOKTÁK MONDANI, HOGY A JÁTÉKVEZETŐKKEL EGYÜTT KELL GYŐZNI

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
B-CSOPORT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán) 28–33 (16–15)

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
20 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04