Gyász: 45 évesen elhunyt a DVSC korábbi kézilabdázója

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 20:19
Negyvenöt éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Vas Annamária, a DVSC, az FTC, a Fehérvár és a Vasas korábbi kézilabdázója – adta hírül a dehir.hu.

Vas Annamária karrierjét az FTC-nél kezdte, mellyel ifjúsági bajnokságot is nyert. Később a Fehérvárhoz került, majd az 1996–1997-es idényre a Debrecenhez igazolt, melynek színeiben 23 mérkőzésen védett, s még a magyar válogatott bő keretébe is bekerült, de a szűk keretben már nem volt ott, így nem utazhatott el a dániai Európa-bajnokságra. A következő idényt a Vasasnál töltötte, majd visszatért a Fehérvárhoz.

A kapusnál 2001-ben trombózist állapítottak meg, amelyből ugyan felépült, de orvosi javaslatra befejezte a pályafutását. Vas Annamária súlyos betegség következtében hunyt el, 45 éves volt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
18 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
22 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
23 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2026.02.04. 16:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03
Ezek is érdekelhetik