FTC: sikeres BL-főpróba; Klujber szerint több van a magyar csapatban

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.05. 23:27
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

Folytatjuk a labdarúgó-világbajnoki selejtező hétfői sorsolását felvezető sorozatunkat. Ez alkalommal az eddigi utolsó magyar vb-gól szerzője, Détári Lajos visszaemlékezése alapján idézzük fel, miként jutott el Mezey György együttese az 1986-os tornára. Természetesen megkerestük a Kanada elleni második magyar találatot jegyző középpályást is – hogy milyen indokkal hárította el felkérésünket, az is kiderül cikkünkből. Körbenézünk Katarban is, ahol a legújabb vb-arénát majd december 18-án, napra pontosan két évvel a döntő megrendezése előtt adják át.     

A 36 esztendős Fegyverneky Zsófiát több mint harminc percet töltött a pályán a francia Basket Landes ellen 70–59-re megnyert összecsapáson a női kosárlabda Euroliga D-csoportjának soproni buborékjában, s jóval pontosabban célzott, mint a Bourges elleni 70–60-as siker alkalmával: nyolc ponttal, egy lepattanóval és négy gólpasszal zárt. A Sopron Basket csapatkapitánya elismerte, hogy a játék összképe nem volt olyan jó, mint a Bourges ellen, de szerinte örülni kell annak, hogy rossz játékkal is nyerni tudtak. A korábbi magyar válogatott játékos arról is beszélt, milyen volt a torna a buborék szigorú szabályai mellett.

Önkritikusan elemezte a magyar női kézilabda-válogatott két társkapitánya az Európa-bajnokság első fordulójában elszenvedett vereséget. A magyar együttes kínos meglepetésre maradt alul az igencsak tartalékos horvátokkal szemben. Danyi Gábor a mentális problémákra hívta fel a figyelmet, míg Elek Gábor amiatt bosszankodott, hogy az ellenfél jobban akarta a győzelmet, a mieink viszont enerváltan mozogtak a pályán. Hogy mi lehet a siker kulcsa a következő, Szerbia elleni meccsen, arról is beszélt a két szakember.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
2025.12.23. 23:26

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2025.12.22. 23:36

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59
Ezek is érdekelhetik