Férfi kézi: távozik a norvég válogatott szövetségi kapitánya

R. B.R. B.
2022.02.24. 12:20
null
Christian Berge (balra) távozik a norvég válogatottól (Fotó: AFP)
Nyolc év után lemondott a norvég férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Christian Berge – számolt be róla a helyi szövetség a hivatalos honlapján.

 

A 48 esztendős szakember 2014-ben vette át az északi együttes irányítását. Bergével a norvégok két világbajnoki ezüstérmet (2017, 2019) és egy Európa-bajnoki bronzérmet (2020) szereztek. Az idei, magyar-szlovák rendezésű kontinensviadalon az ötödik helyen végeztek. A norvég együttes tavaly – 1972 óta először – kijutott a nyári olimpiára, s Tokióban a hetedik helyen zárt.

Berge – akinek a 2025-ös világbajnokságig szólt a szerződése – a szövetség honlapjának elárulta, hiányzik neki, hogy nap mint nap a csapatát irányítsa edzésen vagy mérkőzésen. A tréner korábban az Aarhus és az Elverum szakvezetője volt.

A felek megállapodása értelmében Berge vezeti az együtteset a márciusi Golden League-tornán, ezután távozik a válogatottól. Ettől függetlenül már előtte elkezdhet klubedzőként dolgozni.

Az ősszel már felröppent a hír, hogy a nagy terveket szövögető Kolstad Bergét ültetné le a kispadjára. Berge a TV 2-nek elismerte, tárgyal a gárdával.

A Kolstad jelenleg az ötödik helyen áll a 14 csapatos norvég első osztályban. A bajnokságot Máthé Dominik klubja, az Elverum vezeti hibátlan mérleggel.

Legfrissebb hírek

Kézi: „Mentálisan is támogatnunk kell a gyerekeket” – Márián Blanka

Utánpótlássport
2026.07.21. 18:34

A hónap utánpótlásedzője: Márián Blanka kézilabdatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
2026.07.20. 15:19

Kézilabda: a szív és a lélek magyar diadala az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.20. 08:59

Kézi: negyeddöntőbe jutott az U20-as férfi Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.14. 20:42

Kézilabda: nagyarányú vereség az U20-as férfi Eb középdöntőjében

Utánpótlássport
2026.07.13. 20:44

Kézilabda: a szlovénokat is legyőzte az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.09. 20:33

Kézilabda: győzelemmel kezdett az U20-as férfiválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.08. 20:06

Kézilabda: nyílt Eb-ezüsttel debütáltak az U16-os magyar lányok

Utánpótlássport
2026.07.08. 19:40