Férfi kézi NB I: kilencgólos győzelemmel rajtolt a Szeged

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 18:37
null
Mario Sostaric nyolc góllal vette ki a részét a győzelemből (Fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba – archív)
Péntek kora este lejátszotta első mérkőzését a Szeged a férfi kézilabda NB I 2023–2024-es idényében: a szegediek hazai pályán 37–28-ra verték meg a Gyöngyöst. Magabiztos győzelemmel rajtolt a Tatabánya is – nyolcgólos különbséggel nyert idegenben a PLER ellen.

 

Úgy tűnt, nem kezdődik könnyen az új évad a bajnoki címre hajtó Szegednek. Kettő egynél percekre befagyott az eredményjelző, s az első tíz percben alig esett gól a Gyöngyös elleni bajnokin, amely ráadásul a Tisza-partiak új szakvezetője,Kárpáti Krisztiánelső tétmérkőzése volt a kispadon. Aztán egyre jobban belerázódtak a csapatok, és Luka Stepancic vezetésével a szegediek megnyugtató előnyre tettek szert.

A hevesi gárdában is egy horvát, Lucian Bura vette hátára csapatát, aki honfitársához hasonlóan a szünetre már négy találatnál járt. A második félidőben sokat már nem kellett izgulniuk a hazaiaknak, bár a hajráig nem tudták növelni a különbséget, akkor viszont szétesett a Gyöngyös, a sok technikai hiba miatt pedig sima lett a vége.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
1. FORDULÓ, pénteki mérkőzések

PLER-Budapest–Mol Tatabánya KC 19–27 (9–17)
G:
Simotics 5, Vízler, Tóth Á. 3, Szkokán, Sunajko, Zobec 2-2, Ács P., Petricsenko, ill. Ugalde 5, Vajda H., Maras, U. Vilovszki 3-3, Pergel, Győri M., Dzsamali, Rodríguez, Ancsin 2-2, Jadegari, Juhász Á., Eklemovic
OTP Bank-Pick Szeged–He-Do B. Braun Gyöngyös 37–28 (17–12)
G:
Sostaric 8, Stepancic 6, Garciandía, Bombac, Martins, Mackovsek 3-3, Szita, Gaber, Frimmel 2-2, Rea, Jelinic, Kalaras, Bánhidi, Szilágyi B., ill. Bura 6, Hegedűs M., Potisk, Bodor M. 4-4, Varsandán, Pietruszko, Gráf 2-2, Jaros, Lakosy, Schmid P., Schäffer Zs.

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Szeptember 2., szombat
17.00: Budakalász–FTC
18.00: NEKA–Komló
18.00: Dabas–Fejér B.Á.L. Veszprém
18.00: Eger–Balatonfüred
Augusztus 26-én játszották
Veszprém–Csurgó 40–29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik