Férfi kézi NB I: a Szeged kilenccel, a Veszprém tizenöttel nyert

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.27. 18:43
null
Nyert és maradt az élen a Szeged (Fotó: Török János/Délmagyar)
A Pick Szeged 41–32-re nyert otthon a Balatonfüred ellen, míg a Telekom Veszprém 41–26-ra legyőzte idegenben a Budakalászt a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

A Bajnokok Ligájában csütörtökön hétgólos sikert arató veszprémiek Budakalászon is simán nyertek, de szorosabb meccset vívtak, mint azt az eredmény mutatja. A szünetben héttel vezettek a bakonyiak és a hajrához közeledve is még tíz gólon belül volt a Budakalász, a végén azonban kiszakadt a veszprémi gólzsák. 26–41

Az éllovas szegediek a Balatonfüredet fogadták és jól is kezdték a meccset, s a szünetre hétgólos előnnyel vonulhattak. A folytatásban aztán egyre jobban játszottak a fürediek, így nem tudott sokkal jobban ellépni a Szeged – bő öt perccel a vége előtt ugyanúgy hét volt közte. A hajrában a hazaiaknak jött ki jobban a lépés és kilenccel nyertek. 41–32

A Gyöngyös egygólos előnnyel zárta az első félidőt az Eger ellen, majd a folytatásban remek védekezéssel rukkolt elő, s33–28-ra nyert. A NEKA kifejezetten szoros meccset vívott a Veszprémi KKFT-vel. Előbbi hárommal ment a szünetben, a második félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok – végül a NEKA győzött 32–29-re.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
BUDAKALÁSZ KZRT–TELEKOM VESZPRÉM 26–41
(15–22)
Budakalász, 500 néző. Vezette: Kiu G., Kiu T.
BUDAKALÁSZ: VÁCZI D. – Varjú 1, Schmid 2, I. PERISICS 3, Mihalin, JURIC-GRGIC 7 (2), Holpert 3. Csere: Djordjeszki (kapus), Dávid M., Maracskó 2, Tyiskov, Fórizs, KISS B. 2, Kovács D. 2, Koncz 2, Sinkovits 2. Edző: Csoknyai István
VESZPRÉM: CUPARA – GASPER MARGUC 6 (1), J. Omar 2, B.Blagotinsek 2, LIGETVÁRI 7, MAHÉ 5 (1), LÉKAI 4. Csere: Corrales (kapus), Maqueda 1, A. NILSSON 5, Strlek 5, Lukács P. 1 (1), Dörnyei, Sipos A., Ilic Z. 3. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 8. perc: 4–8. 15. p.: 9–12. 23. p.: 12–17. 38. p.: 19–24. 45. p.: 20–30. 55. p.: 23–37
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: – Sikerült megvalósítanunk, amit a mérkőzés előtt elterveztünk: próbáltuk a sebességet tartani, sokat futni, a második félidőben fel is tudtunk jönni öt gólra. Támadásban voltak szép dolgaink, örülök, hogy mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni és éltek is vele a fiatalok.
Momir Ilics: – Jó mérkőzést játszottunk, elégedett vagyok a csapat teljesítményével, hozzáállásával. A második játékrész elején volt egy kis hullámvölgyünk, amikor védekezésben és támadásban sem volt helyén a koncentrációnk.

PICK SZEGED–BALATONFÜREDI KSE 41–32 (22–15)
Szeged, 1200 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy.
SZEGED: Alilovic – B. RADIVOJEVICS 9 (4), Henigman, ROSTA M. 8, BODÓ 7, Martins 2, Blonz 4. Csere: TÖNESENN 5, Gaber 1, Bombac 1, Frimmel 3, Mackovsek, Garciandía 1, Hegedűs P. Edző: Juan Carlos Pastor
BALATONFÜRED: Andó – RodríquezP.4, Gosztovics, Németh B. 2, TOPIC 5, SZÖLLŐSI B. 10 (2), Bóka 1. Csere: Tóth Mihály (kapus), Kemény 2, Dénes, Brandt 2, Szűcs B. 3, SZMETÁN M. 2, Ág 1, Határ. Edző: György László
Az eredmény alakulása. 5. perc: 1–2. 8. p.: 5–2. 13. p.: 8–6. 16. p.: 11–6. 20. p.: 14–8. 25. p.: 18–11. 27. p.: 19–13. 33. p.: 23–17. 37. p.: 27–19. 43. p.: 31–22. 51. p.: 35–27. 56. p.: 38–31
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Juan Carlos Pastor: – Dicséret illeti csapatunkat, mert a csütörtöki szkopjei Bajnokok Ligája-mérkőzés után negyvennyolc órával fölényesen nyert a remek idényt futó Balatonfüred ellen. Az első félidőben sikerült kinyitnunk az ollót, a szünet után pedig kontrolláltuk a mérkőzést.
György László: – Indulatos vagyok, mert csupán felvillanásaink voltak. Eddig a stabilitás volt jellemző ránk, ezúttal viszont szétesett a védekezésünk. A következő hetekben több agresszivitást várok a játékosaimtól.

FEJÉR-B.Á.L. VESZPRÉM–NEKA 29–32 (9–12)
Veszprém, 800 néző. Vezette: Altmár, Horváth M.
VESZPRÉM: Borbély – Szmetán P., Kurucz 4, Fazekas G. 9, Vajda 2, Éles B. 3 (1), HÁRI 5. Csere: Miklós G. (kapus), Tóth P. 3, Somogyi B., KRISTÓF M. 3, Tóth J., Bugyáki. Edző: Tombor Csaba
NEKA: Aleksza – Krakovszki Zs 1, PAPP T. 9, Dely 1, Temesvári 1, Bendicsek 1, KOVÁCS G. 5. Csere: Palasics (kapus), Szeitl L., Mikita B. 1, KRAKOVSZKI B. 5 (4), Sisa 2, Kiss A., DRASKOVICS 6. Edző: Sótonyi László
Az eredmény alakulása. 7. perc: 3–3. 12. p.: 6–5. 18. p.: 7–7. 23. p.: 9–8. 30. p.: 9–12. 34. p.: 9–14. 40. p.: 13–17. 48. p.: 16–21. 52. p.: 21–23. 58. p.: 26–28
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Tombor Csaba: – Jól kezdtünk, de egyéni hibák miatt és gyors ellentámadásokból háromgólos előnyt szerzett a NEKA. A második félidőben hiába zárkóztunk fel, ez kevés volt a pontszerzéshez. Az elmúlt idényben, amikor hátrányba kerültünk, képesek voltunk fordítani, a mostaniban azonban ez egyáltalán nem jellemző ránk. Meg kell vizsgálni, mit rontunk el. Nincs nagy baj, sűrű a középmezőny, bárki képes bárkit megverni.
Sótonyi László: – Örömteli, hogy a kézilabdázás játszotta a főszerepet, nem kellett arra koncentrálni, hogy sérülés nélkül megússzuk ezt az összecsapást. Fontos felmérő volt ez a meccs nekünk, hiszen nagyjából azonos felépítésű játékosokból áll a Veszprém, mint mi, így lemérhettük, hol tartunk. Ezúttal is csapatként, de jó egyéni teljesítményekkel kiegészülve sikerült két pontot szereznünk.

HE-DO B. BRAUN GYÖNGYÖS–SBS-EGER 33–28 (15–14)
Gyöngyös,
950  néző. V:  Rontó, Szanyi.
GYÖNGYÖS: 
A. TOMICS      1 – Vaszics 4 (2),  Papp B., Gerdán, VILOVSZKI 4,  HAMIDOVIC      6,  Varsandán M. 2. Csere:  Nagy Benedek, Merkovszki (kapusok), Duris 3,   MARKEZ 7,  GÁBORI 5,      Ubornyák 1,  Rosta B., Gráf. Edző:  Konkoly Csaba
EGER:
  BALOGH T. – Lezák 4 (4),   Szuharev  2,   TÓTH R. 4 (1),  MACHÁC 6,  Bernatonis 2, Száva 2. Csere:   Kiss G., Tóvizi T. 1, Pulay 3 (2),   Lakosy, Kovács M. 2,   Holdosi 2, Szepesi N. Edző:      Tóth Edmond
Az eredmény alakulása.
6. perc : 2–4. 12. p.:  6–8. 18. p.:  9–11.  24. p.:  12–13. 36. p.:  17–15.   42. p.: 21–18. 48. p.:  27–21.  54. p.:  30–24.      
Kiállítások: 
8. ill. 10 perc.      
Hétméteresek:  6/2. ill. 9/7
MESTERMÉRLEG
Konkoly Csaba: 
– Több ok miatt is nagy nyomás alatt kézilabdáztunk, de a csapat állta a sarat. Négygólos hátrányból is sikerült visszajönni és nyerni, egyedül a kihagyott hétméteresek miatt maradt bennem hiányérzet. Fegyelmezetten, jól játszottunk.
Tóth Edmond: 
– Az első félidő az elképzeléseink szerint alakult, jó védekezésünk remek kapusteljesítménnyel párosult. A szünet után viszont már nem tudtuk tartani a lépést a hazaiakkal. A Gyöngyös most ennyivel jobb.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 11 10 1 402–277 +125 21
2. Veszprém 10 9 1 347–252 +95 19
3. Balatonfüred 10 7 1 2 304–274 +30 15
4. FTC 10 6 4 286–276 +10 12
5. Gyöngyös 10 5 1 4 273–268 +5 11
6. Tatabánya 10 5 1 4 270–286 –16 11
7. NEKA 10 5 5 274–285 –11 10
8. Budakalász 11 4 2 5 269–309 –40 10
9. Veszprémi KKFT 10 4 6 283–296 –13 8
10. Komló 10 3 2 5 276–301 –25 8
11. Dabas 10 2 3 5 255–253 +2 7
12. Eger 10 2 8 276–319 –43 4
13. Csurgó 10 2 8 236–282 –46 4
14. Kecskemét 10 1 9 247–320 –73 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik