Férfi kézi Eb: a horvátok kétszeri hosszabbításban nyertek, a spanyolokkal döntőznek

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 22:23
null
Zeljko Musa (28) egyetlen gólt dobott az elődöntőben – az finálét ért a horvát válogatottnak (Fotók: AFP)
Horvátország kétszeri hosszabbítás után 29–28-ra megverte a világbajnoki ezüstérmes Norvégiát a férfi kézilabda Európa-bajnokság első elődöntőjében, Stockholmban, ezzel bejutott a vasárnapi fináléba. A másik ágon Spanyolország két góllal, 34–32-re legyőzte Szlovéniát, így sorozatban a harmadik kontinensbajnoki döntőjére készülhet.

Horvátország tíz év után az első, Norvégia története első Európa-bajnoki döntőjéért lépett pályára a stockholmi Tele2 Arénában, telt ház előtt. A két válogatott az előző két Eb-n is összecsapott egymással, 2016-ban a bronzmérkőzésen, amelyet a horvátok hét góllal megnyertek (31–24), míg két éve a középdöntőben, akkor Sander Sagosenék győztek öt találattal (32–27).

Ezúttal szó sem volt arról, hogy bármely csapat lerázza magáról a másikat, három gólnál nagyobb különbség egyszer sem alakult ki a felek között. Sőt, 19–19-től, a 49. perctől már egynél sem! Egyszer lehetett volna négy gól a horvátok javára, ám 15–12-nél Igor Karacic ziccerét Torbjörn Bergerud bravúrral kivédte, kevesebb mint négy perccel később pedig már 15–15-re állt a meccs.

Ugorjunk is a lényegi részhez: a rendes játékidő utolsó tizenkét percében (19–19 után) Norvégia csak egyszer, 22–21-nél vezetett, de utána kapott két gólt, így 59:33-nál, több mint hatperces norvég gólcsendet megtörve Magnus Jöndal találata az egyenlítést és a hosszabbítást jelentette (23–23).

Volt azonban még hátra szűk fél perc, a horvátok időkérés után a győzelemért támadhattak, de nemhogy gólig, még tiszta lövőhelyzetig sem jutottak el, mert a középső emberek keresztmozgások nélkül csak passzolgatták egymásnak a labdát (ki tudja, mire vártak…), amivel nem meglepő módon nem sikerült megbontaniuk a norvég falat.

Bezzeg Duvnjak keze a ráadás első horvát támadásánál már elsült (23–24). A fontosabb gól azonban nem ez volt a Kiel sztárjától, hanem amit a kétszer ötperces hosszabbítás második felének végén, időn túli hetesből dobott, megmentve csapatát a vereségtől (26–26).

A második tíz perc első részét 2–2-vel zárták a csapatok (28–28), volt hátra még öt perc, amely után hétméteresek következtek volna, ha nem születik döntés. De született. 79:56-nál Zeljko Musa beállóból megszerezte első és egyetlen gólját a mérkőzésen (az Eb-n összességében a harmadikat), döntőbe lőve a horvát válogatottat (28–29)!

A meccs legjobbjának a nyolcgólos Domagoj Duvnjakot választották meg, ám a legeredményesebb a fantasztikusan kézilabdázó Sander Sagosen volt (10 gól/16 lövés), akinek aligha nyújt vigaszt, hogy 61. góljával beállította az északmacedón Kiril Lazarov 2012-es csúcsát az egy Európa-bajnokságon szerzett legtöbb gól számát tekintve. Ezt a rekordot Sagosen a bronzmeccsen minden bizonnyal meg is dönti majd.

A döntőt azonban nem a norvég, hanem a horvát válogatott játssza vasárnap Spanyolországgal.

Spanyolországgal, amely egyértelmű esélyesként lépett pályára a 16 év után négy közé jutó Szlovénia ellen. A spanyolok az idei Eb-n még veretlenek, a 2018-asat megnyerték, a legutóbbi vereségüket kontinensbajnoki mérkőzésen két éve a középdöntőben szenvedték el – éppen a szlovénoktól.

SZERDÁN MÁR TALÁLKOZTAK

A döntő és a bronzmérkőzés két résztvevője is találkozott egymással a középdöntős küzdelmek során: a spanyol–horvát csoportdöntő az 1-es csoportban 22–22-es döntetlennel zárult január 22-én, míg a szlovénok ugyanezen a napon – amikor már tudták, hogy biztosan elődöntősök – három góllal, 33–30-ra kikaptak Norvégiától.

A címvédő az első félidőben 8–8 után szakította le magáról Mackovsekéket, a 27. percben már 18–13-ra vezetett, majd a szünetre Raúl Entrerríos kínai figurából dobott találatával a 20 gólos határt is elérte (20–15).

A 42. percig meg is maradt a spanyolok ötgólos előnye (26–21), utána három-négy találatban állandósult a két csapat közti különbség. Az 54. percre visszaállt az ötgólos differencia (32–27), ezek után vélhetően kevesen számítottak rá, hogy a hajrában lesznek még izgalmak.

Márpedig voltak, mert 58:47-nél a meccs legjobbja, Jure Dolenec hetedik góljával a szlovének feljöttek mínusz egyre (33–32)! A spanyolok ezt követően egy percig támadhattak, 59:47-nél pedig – már passzív jelzésnél – Alex Dujshebaev egy irgalmatlanul nagy góllal pontot tett a találkozó végére (34–32).

Spanyolország sorozatban a harmadik Európa-bajnoki döntőjét vívhatja, és Svédország 2002-es aranyérme óta az első válogatott lehet, amely megvédi címét a férfi kézilabda Eb-n.

Alex Dujshebaev bombagóljával dőlt el végleg a meccs
Alex Dujshebaev bombagóljával dőlt el végleg a meccs

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ (STOCKHOLM)
Norvégia–Horvátország 28–29
(10–12, 23–23, 26–26) – kétszeri hosszabbítás után
Ld:
Sagosen 10, ill. Duvnjak 8

Spanyolország–Szlovénia 34–32 (20–15)
Ld: Á. Fernández 6, Raúl Entrerríos 6, A. Dujshebaev 6, ill. Dolenec 7

HELYOSZTÓK
DÖNTŐ (STOCKHOLM)
01. 26. (vasárnap)
16.30 Spanyolország–Horvátország
A 3. HELYÉRT (STOCKHOLM)
01. 25. (szombat)
18.30 Szlovénia–Norvégia
AZ 5. HELYÉRT (STOCKHOLM)
01. 25. (szombat)
16.00 Németország–Portugália

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik