Férfi kézi Eb: a franciák a sírból jöttek vissza – elődöntősök

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 22:07
null
Dika Mem (középen) győzelemre vezette a franciákat (Fotó: Török Attila)
Franciaország remek hajrával megfordította a Dánia elleni rangadót a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti középdöntős csoportjában, és 30–29-es sikerével kiharcolta a továbbjutást, egyben megszerezte az első helyet, míg Izland lemaradt az elődöntőről. A négy között pénteken Franciaország–Svédország és Dánia–Spanyolország meccset rendeznek. 

Az olimpiai bajnok franciák az utolsó fordulóra hagyták a döntést, az elődöntőhöz legalább egy pontra volt szükségük, míg egy győzelemmel a csoport első helyét is megszerezhették. Továbbra is hiányzott a soraikból a karanténban levő veszprémi irányító, Kentin Mahé, a beálló Nicolas Tournat, valamint a szövetségi kapitány, Guillaume Gille.

Nikolaj Jacobsen, a már biztos elődöntős, vb-címvédő dán válogatott szövetségi kapitánya a várakozásoknak megfelelően úgy döntött, hogy több sztárjának is pihenőt ad. Ennek megfelelően Mathias Gidsel (3 óra 41 percet játszott eddig a tornán), Magnus Saugstrup (3 óra 53 perc) és Mikkel Hansen (1 óra 23 perc) nem kerültek be a meccskeretbe, előbbi kettő töltötte a legtöbb időt a pályán a mezőnyjátékosok közül. Többen úgy értékelték a lépést, hogy a dánok taktikáznak, mert szeretnék elkerülni a négy között a svédeket, és inkább a pozsonyi középdöntős hatost megnyerő, ám egyáltalán nem ellenállhatatlan formát mutató spanyolokkal találkoznának. Az izlandiak mindenesetre csak abban bízhattak, hogy a dánok kikaparják nekik a gesztenyét, és legyőzik a gallokat.

A két csapat legutóbb a tokiói olimpia döntőjében találkozott egymással, akkor 25–23-ra nyertek a franciák, mint ahogy az eddigi négy, egymás ellen vívott Eb-meccsükön is diadalmaskodtak.

Villámrajtot vettek a dánok, két és fél perc elteltével már 3–0-ra vezettek, és a kapujuk előtt is jól álltak a lábukon, a franciák képtelenek voltak felállt fal ellen betalálni. 5–1-es hátrányban a Gille-t helyettesítő Érick Mathé kénytelen volt időt kérni. A dán kulcsemberek helyére kerülő játékosokon látszódott, hogy bizonyítani szeretnének, ezzel együtt a franciáknak sikerült megfogniuk a meccset.

Niclas Kirkelökke gólerősen játszott jobbátlövőben, és beszédes volt, hogy míg Vincent Gérard egyet sem tudott védeni, addig Kevin Möller 40 százalékon állt. Aymeric Minne becserélése jó hatással volt a franciákra, akik egy gólra is megközelítették ellenfelüket.

Az egyenlítés azonban elmaradt, helyette 5–1-es dán sorozat következett, a Gérard-t váltó Wesley Pardon a 25. percben mutatta be az első és egyetlen francia védést a félidőben. Kirkelökke mellett a másik dán átlövő, Jacob Holm is hozzátette a magáét, ketten együtt 12 gólig jutottak a szünetig, a csapatuk pedig 17–12-re vezetett.

A dánok lecserélték a kapuban Möllert, és Niklas Landin érkezett a helyére, míg a franciák Melvyn Richardsont küldték csatába irányítóban. Az északiak állták a francia rohamokat, Landin is elkezdte termelni a ziccervédéseket, míg támadásban szintén megvoltak a válaszok az ellenfél találataira. Ezt követően Dika Mem vette hátára a franciákat, akik többször is feljöttek háromra, de közben a 47. percben elveszítették a harmadik kiállítását begyűjtő Ludovic Fabregast.

A hajrához érve megjött a francia szurkolók hangja, nem csoda, hiszen Mem már egyre hozta fel Franciaországot. Kirkelökke nyolcperces dán gólcsendet tört meg, de ekkor már biztos volt, hogy kiélezett végjátékra van kilátás. Hugo Descat hetesével az 57. percben egyenlítettek a franciák, míg a dánok a kapust lehozva, hét a hat ellen támadtak, kulcsembereik nélkül azonban nem volt olyan hatékony ez a variáció, ráadásul többször is hibáztak, vagy éppen Gérard védett kulcspillanatokban. A franciák egyre inkább belelkesültek, és Mem góljaival a legvégén fordítottak. Karabaticék 3029-es sikerükkel a csoport első helyét is megszerezték, így Svédországgal találkoznak a pénteki elődöntőben, míg Dániára Spanyolország vár. Izland nem került be a legjobb négybe, Norvégiával az ötödik helyért csaphat össze.

A meccs összefoglalója

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
I. CSOPORT
(Budapesti Kézilabda Aréna)
Dánia–Franciaország 29–30
(17–12)
Ld:
Kirkelökke 10, Holm 9, ill. Descat, Mem 8-8

KORÁBBAN
Montenegró–Izland 24–34
(8–17)
Hollandia–Horvátország 28–28
(15–13)

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 5 4 1 148–131 +17 8
2. Dánia 5 4 1 149–123 +26 8
3. Izland 5 3 2 138–124 +14 6
4. Horvátország 5 1 1 3 124–136 –12 3
5. Hollandia 5 1 1 3 137–156 –19 3
6. Montenegró 5 1 4 134–160 –26 2

A PÉNTEKI PROGRAM
ELŐDÖNTŐ

18.00: Spanyolország–Dánia
20.30: Franciaország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
15.30:
Izland–Norvégia

AZ EB VÉGEREDMÉNYE

7. Németország
8. Horvátország
9. Oroszország
10. Hollandia
11. Montenegró
12. Lengyelország
13. Csehország
14. Szerbia
15. MAGYARORSZÁG
16. Szlovénia
17. Fehéroroszország
18. Szlovákia
19. Portugália
20. Ausztria
21. Litvánia
22. Észak-Macedónia
23. Bosznia-Hercegovina
24. Ukrajna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik