Férfi kézi BL: összeállt a Veszprém, itt a revans ideje a Kielce ellen

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2022.05.25. 08:04
null
A Kielce ellen nagy küzdelem vár Petar Nenadicsékra (Fotó: Szabó Miklós)
A Telekom Veszprémnek a Kielce lesz az ellenfele a Bajnokok Ligája elődöntőjében, amellyel kétszer már találkozott az idényben, egyszer le is győzte, Momir Ilics együttese azóta pedig még jobban összeállt, igaz, azt se feledjük, hogy addig még vár rá a bajnoki döntő a Pick Szeged ellen.

 

EGY-EGY KLASSZIS BEÁLLÓ MARADT A MÁSIK KÉT ELŐDÖNTŐS CSAPATBAN

A másik elődöntőben az előző két kiírás győztese, a Barca és a THW Kiel csap össze. Az ő keretük sem teljes, kulcsemberek hiányoznak, de így is klasszisok játszanak a csapatokban. Ludovic Fabregas kiesése ugyanakkor óriási veszteség a címvédő katalánoknak, mert az olimpiai és világbajnok francia beálló támadásban és védekezésben is fontos játékosa a csapatnak, ráadásul poszttársa, a portugál Luís Frade is megsérült, így a Barca egyetlen beállóval, a katari Juszef Benalival játssza végig a kölni négyes tornát. A Kiel sincs sokkal könnyebb helyzetben, a németektől ugyancsak egy beálló, Hendrik Pekeler dőlt ki, igaz, nélküle győzték le a Paris Saint-Germaint a negyeddöntőben, de ettől még az a helyzet, hogy csak Patrick Wiencek maradt a poszton. Támadásban a Barca nagyon erős, a BL góllövőlistáját a francia jobbátlövő, Dika Mem vezeti 90 góllal, de a spanyol jobbszélső, Aleix Gómez is az ötödik helyen áll 82 találattal. A négyes döntő 2009–2010-es bevezetése óta még senkinek nem sikerült megvédenie a bajnoki címét a sorozatban, a Barca lehet az első, ráadásul két játékosa, a balszélső Aitor Arino és a kapus Gonzalo Pérez de Vargas is negyedik BL-trófeáját szerezheti meg.

A Telekom Veszprémnek a Kielce lesz az ellenfele a Bajnokok Ligája elődöntőjében, amellyel kétszer már találkozott az idényben, egyszer le is győzte, Momir Ilics együttese azóta még jobban összeállt, igaz, azt se feledjük, hogy addig még vár rá a bajnoki döntő a Pick Szeged ellen.

Már a csoportmeccsek során is voltak jelei annak a Bajnokok Ligájában, hogy a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának nem tett rosszat a tavaly nyári edzőváltás, sőt, lökést adott neki, a PSG és Barca elleni bravúros győzelmek ugyanis már az idény első felében jelezték, hogy ez a klasszisokból álló keret bárkivel képes felvenni a versenyt.

SZINTLÉPÉS AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZBAN

Igaz, belecsúszott ebbe az időszakba néhány váratlan vereség is papíron gyengébb ellenfelektől, például Bukarestben és Zaporizzsjában, de igazán nagy gödörbe nem került Momir Ilics csapata. Ami pedig kifejezetten sokat számíthat a négyes döntő szempontjából, hogy a kölni torna két résztvevője, a lengyel Lomza Vive Kielce és a katalán Barca együttesével már összecsapott a magyar klub, hazai pályán mindkettőt legyőzte (a Barcát 29–28-ra, a Kielcét 35–33-ra), idegenben viszont mindkettőtől vereséget szenvedett (a Kielcétől 32–29-re, a Barcától 35–30-ra).

Aztán jött az egyenes kieséses szakasz, és vele együtt a gárda is szintet lépett. Az RK Vardar elleni nyolcaddöntőt már Szkopjéban eldöntötte az Építők, így a döntetlen is simán belefért a Veszprém Arénában. Aztán a nyolc között következett az Aalborg, amelytől mindenki tartott egy kicsit, elvégre az azóta Aron Pálmarssonnal erősödő dán együttes egy éve bejutott a BL döntőjébe, ahol azonban csúfos vereséget szenvedett a Barcáról (23–36). Az Aalborg végül hét góllal maradt alul Veszprémben, a magyar csapat ráadásul a visszavágón is kiválóan játszott – ugyan kétgólos vereséget szenvedett, de egyrészt ez bőven elég volt a továbbjutáshoz, másrészt türelmes, higgadt, szemre is szép játékkal végig kézben tartotta a mérkőzést.

Öt éve kilencgólos előnyből bukott a Veszprém (Fotó: AFP)
Öt éve kilencgólos előnyből bukott a Veszprém (Fotó: AFP)

ELŐBB A PICK SZEGED KÖVETKEZIK IDEHAZA

A Telekom Veszprém teljesítménye kevésbé volt hullámzó az idény során, ami pedig korábban többször is jellemző volt a gárdára, folyamatos fejlődés volt megfigyelhető – eddigi legjobb párbaját a végén, az Aalborg elleni negyeddöntőben vívta. Ebben nagy szerepet játszott a klub két kapusa, Rodrigo Corrales és Vladimir Cupara, ők elképesztő teljesítményükkel óriási stabilitást nyújtottak a védelem mögött, és bár a dánok ellen nem játszottak kiemelkedően, azért védték, amit kellett, a csapat pedig bizonyította, hogy meg tudja oldani a feladatát akkor is, ha nem kell végig a kapusaira támaszkodni olyan nagy mértékben, mint korábban.

Corralesről és Cuparáról annyit még érdemes megjegyezni, hogy május 5-én még a Bajnokok Ligája hivatalos

Facebook-oldala is kitett egy képet róluk azzal a kérdéssel, hogy vajon most az övék-e a legjobb kapusduó a sorozatban? Momir Ilicsnek a sérülésekkel is szerencséje volt, az egyetlen kieső, a macedón balszélső, Dejan Manaszkov tavaly októberben szenvedett súlyos térd­sérülést, de az Aalborg elleni összecsapásra már ő is visszatért, és a játékán nem hagyott nyomot a fél év kényszerű kihagyás. A támadással nem volt gond, és úgy néz ki, az idény végére a védelem is kiegyenesedett.

A Veszprém esetében azonban mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a június 18-19-i kölni BL négyes döntőig még vár egy jelentős erőpróba a csapatra, a Pick Szeged elleni bajnoki döntő június 3-án és 11-én. Az Építők megnyerte az alapszakaszt, így a visszavágót rendezik Veszprémben, és a klub magyar bajnokként, azaz még jobban felfokozott állapotban is utazhat Kölnbe, a hazai rivális elleni párbajt azonban inkább érdemes olyan szempontból nézni, hogy minden egyes Szeged elleni összecsapás olyan, mint bármelyik csata a négyes döntőben, és egy héten belül lesz belőlük kettő is. Ez elsülhet jól és rosszul is, egyrészt az ilyen kiélezett küzdelmek formában tartják a csapatot, ugyanakkor kérdés, mennyit vesznek majd ki belőle, mert a Pick Szeged mindent meg fog tenni, hogy megvédje bajnoki címét.

A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A TELJES MÉRET MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

A NÉGY CSAPAT KÖZÜL CSAK A VESZPRÉM NEM NYERT BL-T

A Bajnokok Ligája négyes döntőjének történetében egyszer, 2015-ben már előfordult, hogy ugyanaz a négy együttes szerepelt a tornán, mint most: a Veszprém mellett a Barca, a Lomza Vive Kielce és a THW Kiel. Akkor a Veszprém a németeket győzte le az elődöntőben, és végül katalánok nyerték meg a sorozatot. A final four keddi sorsolásán a veszprémiek ezúttal a Kielcét kapták az elődöntőben, akárcsak 2019-ben, akkor győztek 33–30-ra, tehát harmadszor futnak össze a BL záró tornáján (a sorozatban összesen 16 alkalommal találkoztak már). A lengyeleket egyébként most mindenki szerette volna elkerülni, főleg mert a másik ágon lévő együtteseknek, a címvédő Barcának és a Kielnek is vannak olyan sérültjei, akik egyébként kulcsjátékosok.

Ugyanakkor az Ilics-csapat már jól ismerheti és tudja, hogyan kell legyőzni a Kielcét, amelyet az egykori magyar szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev irányít, aki az egyike annak a három embernek, akik már játékosként és edzőként is megnyerték a Bajnokok Ligáját (másik a THW Kiel jelenlegi mestere, a cseh Filip Jícha, harmadik a játékosként Szegeden is megforduló spanyol Roberto Parrondo).

A magyar csapat négyes döntőbe jutása ugyanakkor egy érdekes kérdést is felvet. A bejutást a vezetőség nem várta el, ugyanakkor vajon most mi lehet a cél? A négy csapat közül egyedül a Telekom Veszprémnek nincs még BL-győzelme, és négy döntőt veszített már el (2002, 2015, 2016, 2019), így nem csoda, ha a veszprémi klub és a szurkolók számára a régóta várt BL-győzelem felérne a Szent Grál megtalálásával, és minden egyes négyes döntő (ez a hetedik) új esélyt jelent.

A Telekom Veszprémnél senki sem tudja jobban, hogy a BL négyes döntőben bármi megtörténhet, erre éppen a 2016-os, Kielce elleni finálé volt a bizonyíték, amikor a magyar együttes kilencgólos előnyből bukta el a trófeát. Azon a meccsen négyen voltak ott a mostani csapatból, Gasper Marguc, Andreas Nilsson, Lékai Máté és akkor még játékosként a jelenlegi edző, Momir Ilics. Az Építők teljesen megérdemelten jutott ki Kölnbe, és talán eljött a revans ideje.

 

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 2021–2022
FINAL FOUR, KÖLN
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 18.)
15.15:
TELEKOM VESZPRÉM–Kielce (lengyel)
18.00:
THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol)
HELYOSZTÓK (JÚNIUS 19.)
15.15:
Bronzmérkőzés
18.00: Döntő

NEGYEDDÖNTŐ
SG Flensburg-Handewitt (német)–Barcelona (spanyol)
29–33
24–2753–60
TELEKOM VESZPRÉM–Aalborg Handbold (dán)
36–29
35–3771–66
Paris Saint-Germain (francia)–THW Kiel (német)
30–30
32–3362–63
Montpellier (francia)–Kielce (lengyel)
28–31
22–30
50–61
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik