Férfi kézi BL: Máthé Dominikék Fazekas Gergőék legyőzésével nyerték az A-csoportot

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 20:22
null
Kamil Syprzak hat góllal vette ki a részét a PSG Plock elleni idegenbeli sikeréből (Fotó: Getty Images)
Fazekas Gergő csapata, a lengyel Wisla Plock hazai pályán 32–26-os vereséget szenvedett a nyolcas első helyén álló Paris Saint-Germaintól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 13. fordulójában, ezzel a francia csapat biztossá tette csoportelsőségét, míg a lengyelek nehéz helyzetbe kerültek a továbbjutást illetően. A román Dinamo Bucuresti hazai pályán 30–27-re nyert a dán GOG ellen.

Nem sok téttel bírt a GOG Dinamo Bucuresti elleni idegenbeli mérkőzése, hiszen a hazaiakés a vendégek is biztosan nyolcaddöntősök, igaz, a házigazda egy sikerrel megelőzhette a skandinávokat. Ennek megfelelően a bukarestiek szinte végig lépéselőnyben voltak, de markáns különbséget nem tudtak kialakítani a szünetig. Aztán a második félidőben a hazaiak a korábban Balatonfüreden és Szegeden is játszó Stanislav Kaspárek vezérletével elhúztak és végül 30–27-ra nyertek.

A mérkőzés legjobbja a hazaiaktól Ante Kuduz volt 9 góllal, míg Kaspárek hatszor volt eredményes, ahogy a dánoktól Nicolai Pedersen is.

A csoport másik meccsén a Wisla Plock a továbbjutás reményében fogadta a nyolcast vezető, s csoportgyőzelemre hajtó Paris Saint-Germaint. A lengyelek viszont csak 9–9-ig tartották a lépést a párizsiakkal, akik a második félidőben fokozatosan növelték a különbséget, majd magabiztos, 32–26-os sikerrel tették biztossá csoportelsőségüket.

Fazekas Gergő két góllal zárt, míg a túloldalon Máthé Dominik egyszer volt eredményes, de több gólpasszal is segítette csapatát. Mint például az alábbi assziszt.

A Plock korábbi szegedije, Dmitrij Zsitnyikov 14 lövésből nyolc góllal zárt, míg a franciák lengyel játékosa, Kamil Syprzak hat gólt szerzett.

 

A B-csoport csütörtöki mérkőzésén a biztos negyeddöntős lengyel Kielce a harmadik helyezett Nantes ellen vívott rangadót Franciaországban. A találkozót a vendégek kezdték jobban és az első félidőben többször vezettek öt góllal is, a szünet után viszont a Nantes 23–23-nál beérte ellenfelét, de a hajrát a vendégek bírták jobban, akik 25–23-ról egy hétgólos sorozattal fordítva lezárták a lényegi kérdéseket. Az utolsó öt percben a Nantes ugyan kozmetikázott az eredményen, de hazai pályán így is 33–30-as vereséget szenvedett.

A hazaiaktól Valero Rivera hét, a vendégektől Szymon Sicko és Arkadiusz Moryto hat-hat góllal zárt.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
13. FORDULÓ
A-CSOPORT
Dinamo Bucuresti (román)–GOG (dán) 30–27 (14–13)
Wisla Plock (lengyel)–Paris Saint-Germain (francia) 26–32 (14–15)


A csoport másik mérkőzésén: Telekom Veszprém–Porto (portugál) 32–30 (15–14)

B-CSOPORT
Nantes (francia)–Kielce (lengyel) 30–33
(14–17)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSG 13 11 2 455–404 +51 22
2. Magdeburg 13 8 2 3 419–386 +33 18
3. VESZPRÉM 13 8 2 3 414–392 +22 18
4. GOG 13 6 1 6 426–425 +1 13
5. D. Bucuresti 13 5 3 5 383–395 –12 13
6. Zagreb 12 3 2 7 335–359 –24 8
7. Plock 13 3 1 9 346–385 –39 7
8. Porto 12 1 1 10 352–384 –32 3

A PSG biztos csoportelső, negyeddöntős, a Magdeburg, a Veszprém, a GOG és a Dinamo Bucuresti nyolcaddöntős.

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 13 12 1 452–373 +79 25
2. Kielce 13 11 2 434–395 +39 22
3. Nantes 13 7 6 450–423 +27 14
4. Kiel 13 6 2 5 434–414 +20 14
5. Aalborg 13 5 1 7 411–407 +4 11
6. SZEGED 13 5 8 398–424 –26 10
7. Celje 13 3 10 381–441 –60 6
8. Elverum 13 1 12 372–455 –83 2

A Barca és a Kielce negyeddöntős, a Nantes, a Kiel, az Aalborg és a Szeged nyolcaddöntőbe jutott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik