SZ. R. 2021.05.14 09:15 Frissítve: 2021.05.14 09:35

Férfi kézi BL: A szurkolókkal együtt meg tudjuk csinálni – Rodrigo Corrales

A Veszprém 32–28-ra kikapott a Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az első mérkőzés után a magyar együttes trénere, David Davis elmondta, hogy még mindig nyitott a párharc, és sokkal keményebb mérkőzést vár a visszavágón.

Négygólos hátrányból kellene felállnia a Veszprémnek a visszavágón. (Fotó: HBC Nantes)

 

A Nantes sokkal jobb volt, mint mi. Rengeteg labdát adtunk el, így nagyon sok lerohanásgólt tudott lőni ellenfelünk. Próbáltunk változtatni a védekezésen. Ezzel a négygólos különbséggel még mindig nyitott a párharc, és sokkal keményebb meccset várok jövő héten saját szurkolóink előtt” – idézte a handballveszprem.hu a mérkőzés után David Davis vezetőedzőt.

A játékosok közül Rodrigo Corrales szólalt meg a találkozót követő sajtótájékoztatón, aki elmondta, hogy az ellenfél kapusa, Emil Nielsen fantasztikusan védett, amiből a Nantes könnyű gólokat szerzett. A veszprémi játékos kiemelte, hogy a csapatnak muszáj ezután négy vagy több góllal nyernie a visszavágón.

A mester mindent elmondott. A végén szerencsére mi is könnyen találtunk be néhányszor. Négy góllal kikaptunk, de jövő héten teljesen új mérkőzés lesz, és a mi szánk íze szerint alakul majd az eredmény. Muszáj négy vagy több góllal nyernünk, és bár tudjuk, hogy a Nantes nagyon jól játszik, otthon, a szurkolókkal együtt meg tudjuk csinálni” – nyilatkozta a sajtótájékoztatón a spanyol kapus.

A házigazda franciák részéről a vezetőedző, Alberto Entrerríos elmondta, hogy elégedett a csapattal, s hozzátette, hogy Veszprémbe is győzni jönnek.

Elégedett vagyok a játékosaimmal. A stresszes első tíz perc után sokkal jobbak voltunk, Nielsen óriásiakat védett. A csapat gyorsan és jól játszott, nem engedtük a veszprémi játékosoknak, hogy legjobbjukat nyújtsák. A találkozó vége igencsak nehézre sikeredett ezzel a két kiállítással. Győzni megyünk Veszprémbe jövő héten, az az egyetlen esélyünk a final fourba jutásra” – mondta a Nantes vezetőedzője.

A Nantes spanyol jobbszélsője, David Balaguer elmondta, azt tervezték, hogy hazai pályán egy kis reményt szereznek a final fourba jutásra, ami sikerült is. „Nehéz dolgunk lesz, de jó esélyekkel várjuk a visszavágót” – zárta gondolatait a játékos.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

HBC NANTES (francia)–TELEKOM VESZPRÉM 32–28 (16–12)

Nantes, zárt kapuk mögött. V: Nacsevszki, Nikolov (északmacedónok)
NANTES:
E. NIELSEN – Balaguer 4, Gurbindo, MINNE 2, PECHMALBEC 4, CAVALCANTI 3, RIVERA 6 (4). Csere: Dumoulin (kapus), Briet, Monar 2, Lazarov 4, OVNICEK 4, Damatrin-Bertrand 3. Edző: Alberto Entrerríos
VESZPRÉM:
CORRALES – Lékai 1, J. Omar 1, B. Blagotinsek, Borozan 3, A. NILSSON 6, Mahé 2. Csere: Cupara (kapus), GASPER MARGUC 8 (4), Markussen, Ligetvári, Moraes 1, NENADICS 6, Maqueda. Edző: David Davis
Az eredmény alakulása.
5. perc: 3–5. 10. p.: 5–7. 15. p.: 7–9. 18. p.: 10–10. 20. p.: 11–10. 25. p.: 13–11. 34. p.: 19–12. 38. p.: 21–14. 43. p.: 24–19. 46. p.: 25–21. 48. p.: 26–23. 50. p.: 28–23. 53. p.: 30–24
Kiállítások:
10, ill. 4 perc
Hétméteresek:
4/4, ill. 4/4
 

2021.06.17 05:19:53

Kézilabda BOBORY BALÁZS

„Sok mindent pozitívabban láttam, ha hibáztam, kerestem, miként tudnék javítani.”

2021.06.13 17:29:12

Kézilabda RUSZNÁK GYÖRGY

Minden idők legnagyobb különbségű győzelme született az új lebonyolítás szerinti BL-döntőkben.

2021.06.09 09:42:45

Kézilabda BALLAI ATTILA

„...és onnantól, hogy erre képesek lettünk, jöttek az igazi sikerek.”

2021.06.07 23:17:52

Kézilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Kudarc után érdekesebb a helyzet, hosszabb elemzést is megérdemel, de fokozott figyelmet mindenképpen, hogyan reagálnak a vesztesek, mivel indokolnak, képesek-e hétköznapian megmagyarázni a sokszor megmagyarázhatatlant.

2021.06.07 08:58:53

Kézilabda BOBORY BALÁZS, NEDELYKOV TAMÁS

Arra kértük Dudát, idézze fel a nálunk töltött időszaka legfontosabb pillanatait, 12 esztendőt 12 fejezetben.