​Februárban szült a korábbi győri, most megnyerné a final fourt

CS. Z.CS. Z.
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 11:28
null
Yvette Broch (középen) és az ETO ismét a CSM ellen készül (Fotó: Nemzeti Sport)
A hétvégén immár ötödik alkalommal rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a női kézilabda Bajnokok Ligája final fourját. A Győri Audi ETO KC az elmúlt négy alkalomból háromszor volt résztvevője az eseménynek, kétszer meg is nyerte a viadalt, címvédése előtt azonban akadályt képezhet a csapatot sújtó sérüléshullám és a talán minden eddiginél kiegyenlítettebb erőviszonyú négyes mezőny.

 

ÚJRAGOMBOLT IDŐKÉRÉSEK

Ha a final four valamelyik mérkőzésén a rendes játékidőben döntetlen eredmény születik, akkor 2x5 perces hosszabbítás következik. Kivétel a harmadik helyért rendezett mérkőzés, amelyen ez esetben rögtön hétméteresdobások döntenének.

Újdonság viszont, hogy először a final fourok története során bevezetik az elektromos időkérést, azaz az edzők elfelejthetik a T betűs zöld kártyák lobogtatását a zsűrinél, ehelyett egy nagy gombot kell lenyomniuk, ami azonnal meg is állítja a játékidőt. A technológiai változtatáson felül az időkérés szabályai változatlanok: három jár mindegyik csapatnak, amelyekből az utolsó öt percben csak egyet lehet kikérni. (Ez a módosítás egyébként ugyanígy érvényben lesz már a férfiaknál is az EHF-kupa magdeburgi, illetve a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjén.)

További érdekesség, hogy a döntőben ismét a Charlotte Bonaventura, Julia Bonaventura páros fújja majd a sípot. A francia testvérek az első játékvezetők, akiket másodszor jelöltek női finálé dirigálására (korábban a 2014-es döntőben bíráskodtak).

A helyzet az, hogy a Győri ETO példa nélküli tettre készül: tudniillik a final fourok bevezetése óta a Bajnokok Ligája-győztes a következő szezonban még sohasem tudott csúcsra érni. Nemcsak a nőknél, a férfiaknál sem.

Nora Mörk és Tomori Zsuzsanna – ne feledjük, a tavalyi négyes döntő két kulcsfigurájáról van szó – sérülése nélkül „hazai pályán" az ETO alighanem legalábbis esélyesként vágna neki a sorsdöntő két napnak, ám nélkülük „csak" egynek tűnik a négy közül. Mindegyik résztvevő esélyei mellett lehet érveket sorolni – ezekből igyekszünk is felvillantani cikkünkben –: mindegyiknek voltak remek időszakai az idényben és megvannak a nyerő típusú játékosai. Egyik csapatra sem lehet rásütni a nemzetközi tapasztalat hiányát, akár csupán az elmúlt évekből sem, hiszen a Rosztov-Dont leszámítva mindegyik járt már a final fourban, sőt legalább döntős volt. Ám az orosz gárdáról is árulkodó, hogy tavaly elhódította az EHF-kupát, és azóta csak erősödött. Lássuk a BL-trófea idei ostromlóit!

A CÍMVÉDŐ: GYŐRI AUDI ETO KC

A Győri ETO játékoskeretét, annak erősségeit alighanem minden magyar kézilabdabarát jól ismeri, úgyhogy a címvédőről csak röviden. Azzal nyilván mindenki tisztában van, hogy a már említett Mörk és Tomori mellett Jana Knedlíková kiesése is csökkentette a sikeres F4-hétvége esélyeit (Bódi Bernadett egyedül maradt a jobb szélen). A Buducsnoszt Podgorica elleni negyeddöntőt magabiztosan vette Ambros Martín együttese, és ha úgy vesszük, a főpróba, az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni „bajnoki döntő" – amely aztán végül nem is döntött semmiről – jól sikerült. (Bajnoki olvasatban itt hosszabban írtunk az ETO aktuális helyzetéről.)

Az elmúlt meccseken pedig a korábban egyaránt kényszerpihenőn lévő Nycke Groot, illetve az első final fourjára készülő Stine Oftedal is visszatért, kérdés persze, hogy a két nap terheléskívánalmai mennyire csapolják meg az erőtartalékokat.

Az biztos, hogy gyakorlatilag az ETO az egyetlen a négy csapat közül, amely nem bajnokként érkezik Budapestre, de legalább tétmeccseknek nincs híján a társaság. A 319 kapott góllal eddig a győrieké a legjobb védelem a szezonban (a Rosztov 330-cal jön a listán), és az elmúlt hónapban is a hatosfal látszott a fő erősségének. Ha a BL-re is igaz a mondás, hogy a címeket a védelmek döntik el, akkor már csak az kell, hogy Kari Aalvik Grimsbőék formája kitartson még két találkozóig. Afelől alighanem nincs kétség, hogy a szurkolói faktor ezúttal is mellettük szól.

GYŐRI AUDI ETO KC
BL-örökmérleg a final four ellenfelekkel szemben: CSM Bucuresti: 5–0–2 (188–174); Vardar Szkopje: 3–1–1 (131–130); Rosztov-Don: 4–0–2 (154–141)
Eddigi eredmények a final fourban: győztes (2014, 2017), döntős (2016)
Szezonbeli BL-mérleg: 12–0–2 (389–319)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba: Kari Aalvik Grimsbö (norvég, kapus), Görbicz Anita (balszélső), Yvette Broch (holland, beálló), Tomori Zsuzsanna (védő), Ambros Martín (spanyol, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők: Görbicz Anita (62 gól), Nora Mörk (norvég, 49), Stine Oftedal (norvég, 49)

A KISZÁMÍTHATATLAN: CSM BUCURESTI

Ha a kiegyenlítettnek tűnő mezőny ellenére van csapat, amelyik jelen pillanatban nem igazán tűnik befutónak a final four hétvégéjére, az a bukaresti. Az elmúlt hetekben a CSM mutatta a leggyengébb formát: a román bajnokság biztos aranyérmese az elmúlt hetekben a Valcea és a Zilah ellen is csupán nehezen, egy góllal kerekedett felül a honi pontvadászatban, ráadásul egyedüli továbbjutóként veszített mérkőzést a negyeddöntőben (Metzben hét góllal kapott ki), valamint a leggyengébb szezonbeli mérleggel érkezik Budapestre (9–1–4). És akkor az újabb – vagy már nem is annyira? – furcsa edzőváltásról nem is beszéltünk, hiszen március közepén, az egyik győztes bajnoki után szó szerint a kispadról menesztették Helle Thomsent, akinek a helyére (akárcsak tavaly, Aurelian Rosca leváltását követően) ismét Per Johansson érkezett. Az a Per Johansson, aki egy év elteltével ismét azzal próbálkozhat, hogy beugróként vezesse sikerre a bukarestieket, miután tavaly – alapvetően jó eredményként értékelve – a harmadik helyen végzett a gárdával ugyanitt. A „másodállásban" immár a montenegrói válogatott kapitányi posztját is betöltő szakember mindenesetre nem köntörfalazott, amikor meg kellett rajzolnia a bukaresti helyzetképet.

AZ ELSŐ FECSKEPÁR

Az EHF „felderítése" szerint idén fordul először elő, hogy egy kézilabdás házaspár mindkét tagja egyszerre eljut a final fourig. A két érintett a bukaresti Camille Ayglon, illetve Guillaume Saurina, aki a Nantes színeiben Faluvégi Rudolf csapattársaként készülhet a május végi, kölni végjátékra. „Nem tudtam róla, hogy mi vagyunk az elsők, de jól hangzik" – kommentálta a hírt Ayglon. Az ő eredményénél sokkal meglepőbb a férjéé, aki a szezont még szintén Bukarestben kezdte, ám aztán Olivier Nyokas sérülése miatt idény közben klubot váltott. „Ha ezt valaki nekem szeptemberben mondja, egy jót nevetek rajta – reagált a szezon végével visszavonuló 36 éves átlövő. – Semmi sem szebb egy final fournál, különösen nekem, aki csupán néhány Bajnokok Ligája-mérkőzést játszottam korábban. Nehéz szavakkal leírni ezt az egészet."

Van azonban még rajtuk kívül is házaspár a kézilabdás berkekben, akiknek összefűződik a final fourral ez a hónap. A szkopjei edző, Irina Gyibirova (lánykori nevén: Poltorackaja) és férje, a Vardar szélsője, Timur Gyibirov újrázik: utóbbi tavaly BL-győzelmet ünnepelhetett, előbbinek pedig kevés hiányzott hozzá. Idén ismételten megpróbálják.

„Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy tavaly csapatként erősebbek voltunk, ebben a szezonban inkább egyénileg vannak jobb játékosaink, de azon még dolgoznunk kell, hogy csapatjátékban felülkerekedjünk. Afelől azonban nincs kétségem, hogy a potenciál most nagyobb bennünk" – mondta az EHF honlapjának a svéd tréner, aki igazi kézilabda-klasszikust vár az elődöntőtől. (Az edző nyilatkozatának további részleteiről itt olvashat bővebben.)

„Per csak finomhangolást végzett az elmúlt időszakban, apróságokat változtatott. Ha mindez először történne meg, talán pánikolnánk, de már hozzászoktunk – olvasható az európai szövetség honlapján megjelent blogposztban Isabelle Gulldén véleménye. – Az előző évhez képest volt néhány változás a csapatösszetételben, és most olyan új játékosaink vannak, mint Nathalie Hagman, Marit Frafjord, Amanda Kurtovic és Cristina Neagu."

A nevek alapján egyértelműen erősebbnek tűnik a CSM, mint akár két éve, amikor Gulldén vezérletével megnyerte a BL-t, ám az új húzóemberek – s a pletykák szerint különösen Neagu, akit a CSM „koronaékszerének" neveznek, ám a final fourban még sosem nyert mérkőzést aktuális kapitánya, Ambros Martín ellen – nehezen csiszolódnak össze a régiekkel. Mindenesetre az is sokatmondó, ahogy Gulldén a szezon végi távozásáról írt a posztjában. „Van néhány dolog, amit szeretnék megtartani magamnak erről, de a fő oka a távozásomnak, hogy igazán szükségem van a változásra." (Bővebben itt!)

Mindenesetre akárhogy is feszítik a belső ellentétek a CSM-et, nem árt észben tartani, hogy a román együttes a harmadik BL-szezonjában harmadszor is eljutott a final fourig, és két éve – még Kim Rasmussen vezetésével, szintén relatíve esélytelenként – már ünnepelt Budapesten, s bizony a Győri ETO legyőzésében is van tapasztalata.

CSM BUCURESTI (román)
BL-örökmérleg a final four ellenfelekkel szemben: Győri ETO KC: 2–0–5 (174–188); Vardar Szkopje: 1–0–3 (106–111); Rosztov-Don: 4–1–1 (147–141)
Eddigi eredmények a final fourban: győztes (2016), 3. helyezett (2017)
Szezonbeli BL-mérleg: 9–1–4 (404–339)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba: Paula Ungureanu (román, kapus), Cristina Neagu (román, balátlövő), Marit Frafjord (norvég, beálló), Camille Ayglon (francia, védő)
Szezonbeli legjobb gólszerzők: Cristina Neagu (101 gól), Isabelle Gulldén (svéd, 59), Amanda Kurtovic (norvég, 52)

AZ UTOLSÓ (?) BÁLOZÓ: ZSRK VARDAR SZKOPJE

A ZSRK Vardar Szkopje az egyetlen klub, amely eddig mindegyik final fourba bejutott, azaz ez már az ötödik budapesti szereplése lesz, és a nagy számok törvénye alapján egyszer a szkopjeieknek is fel kellene emelniük a kupát. Igen ám, de a macedón szurkolóknak szinte bizonyosan jó ideig ez az utolsó lehetőségük, hogy a négy között lássák kedvenceiket, ugyanis a tavalyi BL-döntős a szezon végeztével megválik meghatározó játékosaitól, és fiatal hazai tehetségekre építve folytatja a csapatépítést.

„Szomorúsággal tölt el, hogy távoznom kell. Igazán szeretem ezt a várost és a klubot – mondta a kapus Amandine Leynaud, aki 2013 óta szolgálta a Vardart és a nyártól Győrben folytatja. – Megpróbálom élvezni az utolsó pillanatokat, amennyire csak lehet. Igyekszem nyugodt maradni, de ez én vagyok. Az ilyen időszakokat mindenki másként éli meg."

A Vardar játékosait az „utolsó lehetőség" tudatában minden eddiginél jobban fűtheti a bizonyítási vágy, amit tovább erősít, hogy a macedón csapat játéka erre a szezonra minden korábbinál jobban összeállt. Eddigi menetelése során a megszerezhető 28 pontból 26-ot szerzett meg. Leynaud viszont nem véletlenül célzott az emóciókra: a szkopjei együttes teljesítményét a történések érzelmi feldolgozása is meghatározhatja, hiszen a szezonbeli egyetlen vereségét azután szenvedte el Metzben, hogy bejelentették a Vardar szétesését.

Ugyanakkor az egész idény összképe és különösen a meggyőző támadójáték alapján az esélyek leginkább talán a Vardar mellett szólnak. Irina Gyibirova – aki tovább hajszolja a rekordot, hogy a nők közül elsőként játékos-pályafutása után edzőként is felérjen a BL-csúcsra –, illetve segítője, a játékoskarrierjét tavaly Budakalászon befejező Roberto García Parrondo csapata nemcsak a legtöbb gólt szerezte eddig az idényben (418 – 14-gyel több, mint a CSM-é), hanem a gólkülönbsége is a legjobb (+79, a Győr +70-nel jön a sorban). Biztató előjelek.

ZSRK VARDAR SZKOPJE (macedón)
BL-örökmérleg a final four ellenfelekkel szemben: A Rosztov-Donnal még sosem találkozott. Győri ETO: 1–1–3 (130–131); CSM Bucuresti: 3–0–1 (111–106)
Eddigi eredmények a final fourban: döntős (2017), 3. helyezett (2014, 2015, 2016)
Szezonbeli BL-mérleg: 13–0–1 (418–339)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba: Amandine Leynaud (francia, kapus), Andrea Penezic (horvát, balátlövő), Dragana Cvijics (szerb, beálló), Alexandra Lacrabere (francia, jobbátlövő), Irina Gyibirova (orosz, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők: Andrea Penezic (82 gól), Andrea Lekics (szerb, 56), Dragana Cvijics (54), Jovanka Radicsevics (montenegrói, 52)

AZ ÚJONC: ROSZTOV-DON

Anna Szeny februárban szült, most a négyes döntőre készül (Fotó: EHF)
Anna Szeny februárban szült, most a négyes döntőre készül (Fotó: EHF)

Ha viszont a forma alapján kell esélyest megnevezni, akkor a Rosztov-Don is tűnhet befutónak. Legutóbb november elején, Győrben szenvedett vereséget, azóta csupán kétszer engedélyezett döntetlent ellenfeleinek. Az orosz bajnokság rájátszását az alapszakasz 3. helye után is hibátlan mérleggel húzta be, a Togliatti másodszori legyőzésével május 1-jén sorozatban a második bajnoki címet hódította el.

TESTVÉRCSATA A DÖNTŐÉRT

Az már kijelenthető: a Vjahirjeva családban biztosan lesz kinek szorítani a fináléban, ugyanis a második elődöntő testvércsatát is hoz egyúttal. A Rosztov jobbátlövője, Anna Vjahirjeva csapata egyik kulcsembere, míg a másik oldalon, a Vardarban nővére, Polina Kuznyecova (férjezett nevén) balszélsőként szerepel. A testvérpárbaj érdekessége, hogy a két Vjahirjeva tétmeccsen korábban sosem játszott még egymás ellen, rögtön a BL-döntőbe jutásért kezdik ezt a párharcot. „Örülök, hogy a Vardarral mérkőzünk, de nem azért, mert a testvérem ellen. Szerintem nyerni fogunk. Mindent megtettünk, hogy eljussunk idáig, és így teszünk Budapesten is" – nyilatkozott magabiztosan a húg, Anna.

Érdekesség, hogy jövőre pedig egy csapatban fognak játszani, ugyanis Polina a széteső Vardarból Rosztovba igazol.

Fred Bougeant együttese a Fradit is fájóan simán intézte el a negyeddöntőben, és újonc létére nagyot alkotna a négyes döntőben. „A Rosztov és személy szerint én is először jutottam el a final fourba, de maximalisták vagyunk. Az a célunk, hogy felemeljük a trófeát. Mindegyik csapat többé-kevésbé ugyanazon a szinten van, ám a múltban mindegyiket győztük már le, szóval nincs bennünk félsz" – jelentette ki a korábban Győrben is megforduló Anna Szeny, aki annak ellenére százszázalékosnak tartja magát már a négyes döntőre, hogy február 18-án (!) adott életet a kisfiának.

Szeny először játszhatna az ETO ellen, mióta 2015-ben távozott Győrből, de az kétségen felül áll, hogy a final fourra nem lehetne pikánsabb döntőt kitalálni, mint az ETO–Rosztov, amelyben összecsapna egymással Ambros Martín jelenlegi és jövőbeni alakulata. Persze ehhez a verzióhoz a bukaresti és szkopjei hölgyeknek is lesz néhány szavuk.

ROSZTOV-DON (orosz)
BL-örökmérleg a final four ellenfelekkel szemben: A Vardar Szkopjéval még sosem találkozott. Rosztov Don: 2–0–4 (141–154); CSM Bucuresti: 1–1–4 (141–147)
Eddigi eredmények a final fourban: újonc
Szezonbeli BL-mérleg: 11–1–2 (384–330)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba: Mayssa Pessoa (brazil, kapus), Siraba Dembélé (francia, balszélső), Anna Vjahirjeva (orosz, jobbátlövő), Julija Manaharova (orosz, jobbszélső), Kszenyija Makejeva (orosz, védő), Frédéric Bougeant (francia, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők: Anna Vjahirjeva (63 gól), Julija Manaharova (54), Siraba Dembélé (50), Ana Paula Rodrigues (brazil, 50)
BULATOVICS MÁR AZ 5. BL-GYŐZELMÉRE TÖR – ÉRDEKESSÉGEK

• Az aktuális szezont is beleszámítva az előző 12 kiírásból már 11. alkalommal jutott el az ETO az elődöntőbe a BL-ben (csak a 2014 –2015-ös évad maradt ki a Vardar elleni negyeddöntős vereség után),a győri tehát abszolút az elmúlt évtized meghatározó csapata. Ugyanakkor a szkopjeiek zsinórban az ötödik, míg a CSM sorozatban a harmadik elődöntőjére készül.

• Összesen húsz nemzet képviselői adnak játékost a négyes döntő csapataiba. A nem európaiak közül viszont csak a brazil.

• 105 góljával jelenleg a cseh Iveta Luzumová (Thüringer HC) vezeti a góllövőlistát, ám Cristina Neagu csupán négy találattal marad el tőle, így a román kiválóságnak minden esélye megvan, hogy begyűjtse második BL-gólkirálynői címét. A pályafutását Siófokon folytató Andrea Penezicnek (82 gól) minimális esélye maradt a címvédésre.

Katarina Bulatovics egyedüli final four-résztvevőként már az ötödik BL-győzelmre tör, és ha így lenne, a negyedik csapat mezében emelhetné fel a trófeát (2007 – Slagelse; 2012, 2015 – Buducsnoszt; 2014 – Győri ETO).

• Az összes résztvevő közül Görbicz Anita szerezte eddig a legtöbb gólt a Bajnokok Ligájában, szám szerint 910-et.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA)
DÖNTŐ – MÁJUS 13.
Vezeti: Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura (franciák) 18.00 (Tv: Sport1)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 13.
V: Jelena Mitrovics, Andjelina Kazanegra (montenegróiak) 15.15 (Tv: Sport1)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 12.
CSM Bucuresti (román)–Győri Audi ETO KC
V: Dalibor Jurinovic, Marko Mrvica (horvátok)
15.15 (Tv: Sport1)
Rosztov-Don (orosz)–Vardar Szkopje (macedón)
V: Diana-Carmen Florescu, Anamaria Stoia (románok)
18.00 (Tv: Sport1)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik