Csíkos Luca két évig a Thüringer HC-nél kézilabdázik kölcsönben

2026.02.19. 17:52
null
Fotó: Árvai Károly, archív
Az Európa-bajnoki bronzérmes Csíkos Luca két idényen át a jelenleg Európa-liga-címvédő német Thüringer HC csapatában kézilabdázik kölcsönben.

A Ferencváros múlt hét szerdán jelentette be, hogy szerződtette Vácról a húszéves balátlövőt. A fővárosi kontraktusa négy évre szól, de azt már akkor jelezte a zöld-fehér klub, hogy az első két idényben kölcsön fogja adni Csíkost.

„Fontosnak gondoltam, hogy meglegyenek a lépcsőfokok, a Bajnokok Ligája előtt az Európa-ligában és a német bajnokságban is edződhetek” – idézte a az FTC honlapja Csíkos Lucát.

Hozzátette: nehéz lesz, hogy távol kerül a családjától, ugyanakkor a pályafutása építése szempontjából megfelelőnek tartja ezt a lépést.

„Fiatal vagyok, szeretnék gyakorlatilag mindenben fejlődni, tapasztalatot gyűjteni, hogy amikor visszatérek, készen álljak erre a szintre, motivál, hogy tudom, egyszer majd a Fradiban fogok kézilabdázni.”

Ebben az idényben Szabó Anna, Faragó Luca és az Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge is a német klub játékosa. A következő évadtól ugyanakkor Kuczora már a román CSM Bucuresti együttesét erősíti majd, Faragót pedig csak erre az évadra adta kölcsön a Mosonmagyaróvár.

Kézilabda
2026.02.11. 15:29

Magyar válogatott átlövőt igazolt a Ferencváros – hivatalos

A 20 éves, Eb-bronzérmes játékos a következő két idényt még egy másik klubban tölti kölcsönben.

 

 

Legfrissebb hírek

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
2 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
6 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
2026.05.21. 12:26

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik