
NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ
B-CSOPORT
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–PODRAVKA KOPRIVNICA (horvát) 31–23 (15–13)
ÖSSZEFOGLALÓ
JÓ PASSZBAN várhatta idei első hazai Bajnokok Ligája csoportmérkőzését az FTC női kézilabdacsapata a Koprivnica ellen. A legutóbbi két körben két értékes győzelmet ért el a közvetlen rivális francia Bresttel és a dán Ikasttal szemben, így az utolsó öt játéknap előtt őrizte esélyét arra, hogy az automatikusan negyeddöntőbe jutást érő első két hely valamelyikén zárjon nyolcasában. A dán Jesper Jensen együttese ráadásul hétközben gyenge kezdést követően is meggyőző fölénnyel nyert NB I-es rangadót Debrecenben, így minden adva volt ahhoz, hogy a horvátok ellen is folytassa jó sorozatát.
Janurik Kinga kezdett a magyar kapuban, a gyermekáldás után szerdán visszatérő, a bemutatás előtt a szurkolók által hangosan éltetett Böde-Bíró Blanka ezúttal is a padon ült, a kilencedik percben érkezett először egy vendég hétméteresre. A debreceni meccsel ellentétben összeszedettebben indítottak a zöld-fehérek, a védekezésben is biztos pontnak számító, olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég beálló, Vilde Ingstad ezúttal is agilis volt a vendégfalban, nehezen tudták tartani. A Podravka azonban nem hagyta magát, előbb utolérte a Fradit, az első negyed óra után pedig 7–6-nál a vezetést is átvette. Jensen időt kért, ami hatott, csapata egy gyors 5–1-es sorozattal 11–8-ra ismét ellépett. Nagyobb előnyt mégsem tudott kialakítani, a kaproncaiak szívósan harcoltak, hátul is megnehezítették a ferencvárosi támadók dolgát. A hektikus és hullámzó összecsapás egyik jellemző mozzanata volt, amikor a balszélső Hársfalvi Júliát videózás után piros lappal kizárták a moldáv játékvezetők, mert úgy ítélték meg, hogy fejre irányuló mozdulattal állította meg védekezés közben Ana Pandzát.
Az utolsó húsz perchez közeledve 19–16-ra vezetett az FTC, de lehetett volna sokkal nagyobb is az előnye a semmi különöset nem művelő, ám becsülettel küzdő riválissal szemben – három hétméteres mellett ziccerek sora maradt ki magyar részről, kicsit nagyobb összpontosítással és precízebb megoldásokkal a hajrá előtt eldőlhetett volna minden.
A fineszes holland jobbszélső, Angela Malestein mindenesetre most sem hazudtolta meg önmagát: egy labdaszerzés után a visszarohanó horvát védő lábai között pattintotta be a labdát az üres vendégkapuba, 20–17-re alakítva az állást, majd a saját térfelére visszatérve cinkos mosollyal nézett ki a lelátóra. Janurik végig stabil teljesítményt nyújtott a kapuban és elöl is jött néhány szép akció, így a záró tizenkét percre fordulva csak sikerült ellépni héttel, ami már jobban tükrözte a két együttes tudása közötti valós különbséget. A vége 31–23 lett, a Fradinak tehát a hátralévő négy fordulóban lehetősége lesz megszerezni az első két hely valamelyikét.









