Jesper Jensen a kultúrát is megváltoztatná az FTC női kézilabdacsapatánál

„Óriási különbség van az emberek és a kultúra között. Néha megdöbbentett, mennyire más a kultúra – kezdte Jesper Jensen az interjút, amelyet azt követően adott, hogy a Ferencváros 28–27-re legyőzte az Ikastot a Bajnokok Ligájában. – Meg kellett változtatnom a megközelítésemet, itt rendkívül hierarchikusak az emberek. Nagyon nagy különbség van a felső és az alsó szint között, és a helyet meg kell őrizni a hierarchiában.”
A szakember elmondta, eltartott egy ideig, mire alkalmazkodott az új helyzethez: „A játékosok semmit sem tesznek egyedül. Mindig tudni akarják, mit kell tenniük, ahelyett, hogy maguk vállalnák a felelősséget, mert akkor nem az ő hibájuk, ha valami rosszul sül el” – magyarázta Jensen, aki korábban még erénynek tartotta azt, ha sok felelősséggel ruházta fel a játékosait.
Jensen elismerte, hogy Budapesten valószínűleg azért kötött kompromisszumot önmagával és a filozófiájával, mert hozzá kellett szoknia ahhoz a kultúrához, amelyet most meg akar változtatni a Ferencvárosnál. A célja az, hogy csapatával utolérjék a Győrt úgy hazai fronton, mint a Bajnokok Ligájában. A mester kitért arra is, hogy a kultúra megváltoztatása egy klubnál egyáltalán nem gyors folyamat – mindenesetre éppen azért hozott több skandináv játékost a csapathoz, mert szerinte az északiak hozzászoktak ahhoz a kézilabda-kultúrához, amit ő is szeretne megteremteni a Népligetben.
Mint ismert, a következő idényt két dán klasszis, a kapus Anna Kristensen és az irányító Michala Möller is a Ferencvárosban kezdi, a szintén dán nemzetiségű átlövő, Mette Tranborg pedig már a csapatot erősíti, akárcsak a norvég világbajnok Vilde Ingstad.
„Azért hoztam őket, hogy megváltoztassam a klub kultúráját. Szeretnék olyan csapatot létrehozni, amely abba az irányba tud haladni, amelyet én helyesnek tartok” – idézte a portál a Ferencváros vezetőedzőjét.
Jensen szerint nagyon sok mindenben különbözik egymástól a dán és a magyar kézilabda-kultúra: „A dánok hatalmas felelősséget vállalnak magukért, és proaktívak a saját fejlődésüket illetően. Nem kell körbejárnom és tanítanom őket. A magyaroknál ez nem így van” – mutatott rá, nem titkolva a szándékát, kimondott célja, hogy minél nagyobb létszámú északi kontingenst építsen ki a Ferencvárosnál.








