
A királyvárosiak múlt hétvégén elveszítették történetük első csoportmérkőzését a nemzetközi kupaporondon, ezúttal pedig hazai közönség előtt szálltak harcba első pontjaikért. Tíz perc után 9–7 állt az eredményjelzőn, elszakadni azonban nem tudott a néhány gyors gólt is szerző vendéglátó, a német élvonal második helyezettje tartotta a lépést. A szünetre így is kétgólos előnnyel vonulhatott Elek Gábor vezetőedző csapata.
A második félidő elején visszaesett a góltermés, tíz perccel a szünet után 23–23 volt az állás. Az Esztergom gyorsított a játékán, és sorozatban háromszor vette be a Blomberg-Lippe – a sportágban nem megszokott módon – rövidnadrágban védő kapusának kapuját.
Az utolsó tíz percen belülre érve egy találatra közelített a német együttes, egyenlíteni viszont nem tudott, sőt ismét hárommal ellépett a vendéglátó. Kisfaludy Anettet kellett ápolni egy ütközés után, társai nélküle is megtartottak egy gólt az előnyből, így először nyert főtáblás nemzetközi kupameccset az Esztergom.
Horváth Fanni nyolc, az egyaránt válogatott Faragó Lea ugyancsak nyolc, míg Kovács Anett hét góllal, Herczeg Lili nyolc, Bukovszky Anna három védéssel járult hozzá a sikerhez. 33–32
A C-csoportban a Rapid Bucuresti 28–28-as döntetlent játszott a Lokomotiva Zagreb vendégeként, a román csapatban Korsós Dorina négyszer, Töpfner Alexandra kétszer volt eredményes.
NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
B-CSOPORT
Mol Esztergom–HSG Blomberg-Lippe (német) 33–32 (18–16)
Esztergom, 900 néző. Vezette: Brodic, Hodzic (horvátok)
ESZTERGOM: Herczeg L. – KOVÁCS ANETT 7, Majoros K., KISFALUDY 2, FARAGÓ LEA 8, HORVÁTH F. 8, Schatzl Natalie 2. Csere: Bukovszky (kapus), Ballai B. 1, Varga Emília, SZUCSÁNSZKI 4, Szmolek, Jacques 1, Ballai A. Edző: Elek Gábor
BLOMBERG: Roth – Njinkeu 1, D. Magnúsdóttir 3, R. Magnúsdóttir, MÜHLNER 6, KÜHNE 7, Hauf 2. Csere: Veith, Lepschi (kapusok), JACOBSEN 5, Vegue 6 (6), Rüffieux, Bucher 2. Edző: Steffen Birkner
Az eredmény alakulása. 5. perc: 6–4. 9. p.: 7–7. 16. p.: 12–10. 22. p.: 15–15. 25. p.: 16–16. 36. p.: 21–21. 43. p.: 25–25. 46. p.: 28–25. 51. p.: 30–29. 55. p.: 32–29
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/0, ill. 7/6
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor: – Főleg az első félidőben játszottunk nagy tempóban, elégedett vagyok, féltem is, hogy tartani tudjuk-e a szünet után. Többször kellett ezt a meccset megnyerni, a védekezés most sem volt jó, rengeteg felesleges kiállítást kaptunk, sok labdát eladtunk a rutintalanságunk miatt, akkor voltunk a legidegesebbek, amikor nyugodtnak kellett volna maradni.
A-CSOPORT
CS Minaur Baia Mare (román)–Motherson Mosonmagyaróvári KC 34–28 (19–15)

Megszakadt a jó sorozat, kikapott Romániában a Mosonmagyaróvár








