Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

NEDELYKOV TAMÁSNEDELYKOV TAMÁS
• 's-Hertogenbosch
Vágólapra másolva!
2025.12.01. 23:35
null
Vámos Petrát választották a meccs legjobbjának (Fotó: Árvai Károly)
A magyar női kézilabda-válogatott Svájc legyőzésével a maximális négy ponttal kezdheti meg a világbajnokság középdöntőjét. A meccs legjobbjának megválasztott Vámos Petra azt emelte ki, hogy a gyengébben sikerült első félidőt követően sem idegeskedtek, hanem pontosan mit kell tenniük a folytatásban a fordítás érdekében.

 

A négy gólig jutó Vámos Petrát nem kímélték a svájciak, ezzel pedig sikerült is felhúzniuk: „Ez is a sport része, maradt el szerintem néhány két perc, de örültem, hogy legalább még jobban belespannoltak a mérkőzésbe.

Minden olyan fegyverükre fel voltunk készülve és készítve, amellyel az első félidőben élni tudtak – folytatta a meccs legjobbjának megválasztott Vámos. – Mégsem voltunk kellően élesek, elsősorban védekezésben. Nem vettük olyan jól el a területeket, és egy az egyben is alulmaradtunk. Elég sok labda ment ki így a szélre, de velük szemben Zsófi jó pár védést be tudott mutatni. A helyzetkihasználásunk sem volt valami kiemelkedő, egyébként jól ki tudtuk őket alakítani. Már a második olyan meccs volt a vébén, amikor több hiba csúszott be a kapussal szemben a ziccereknél. Annak örülök, hogy a második félidőben egy teljesen másik mentalitással jöttünk ki, elkezdtünk melózni védekezésben, annak ellenére, hogy sok beálló gólt kaptunk, hátul feljavultunk, és ez volt a kulcs.”

A magyar válogatott irányítója egy fontos részletre is felhívta a figyelmet:

Sokat fejlődtünk abban, hogy már nem kezdünk el stresszelni egy ilyen első félidő után sem. Mindenki tudja, mi a feladata, mik a célok, és azért dolgozik, hogy ezeket elérjük. Bementünk a szünetre, megbeszéltük, min változtassunk, hogyan segítsünk be a másiknak, és daráljuk be őket. Fontos volt, hogy utána mindezt meg is tudtuk csinálni, nem kétségbeesetten álltunk, hogy nehéz a helyzet. Sok erőt ad, ha ránézek mellettem az üvöltő Tóvizi Petrára, tudok belőle merítkezni.”

„Kicsit olyan volt, mintha magunkkal is meg kellett volna küzdenünk, de mind a három csoportmérkőzésünkön ezt éreztem az elején – vette át a szót Klujber Katrin. – Nem állt össze a játékunk ritmusa, nem azt csináltuk védekezésben sem, amit megbeszéltünk. Akadtak olyan lövéseink, amelyeket el sem kellett volna vállalnunk, én sem tudtam megfelelően megoldani a helyzeteimet. Szerencsére ezen  a téren a csapattal együtt fejlődtünk a szünet után, jó tempót mentünk.  Remélem, az ehhez hasonló első félidőket ezzel a találkozóval bezárólag el is felejthetjük, és újult erővel megyünk tovább, mert erősebb ellenfelekkel szemben már nem követhetjük el ezt a hibát. 

„Nagy összpontosítással jöttünk ki a második félidőre, vitt minket a lendület, a felgyorsított játék átbillentett minket a jó irányba. Sajnos kicsit nyögvenyelősebb volt az első játékrész, de így, hogy a végére ekkora gólkülönbségű győzelmet arattunk, pozitívan jöttünk ki ebből a találkozóból is. Hibátlanul zártuk a csoportkört, ez önbizalmat adhat a középdöntős folytatásra. Úgy mentem fel a pályára, hogy mindent megteszek a csapatért, volt bennem egy kis izgalom, de próbáltam a maximumot nyújtani– értékelt Csíkos Luca 
 

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ
B-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–SVÁJC 32–25 (13–14)
’s-Hertogenbosch, 1000 néző. V: B. Correa, R. Correa (brazilok)
MAGYARORSZÁG: SZEMEREY – Falusi-Udvardi 4, KLUJBER 6, Papp N., TÓVIZI 3, Kuczora 1, Márton G. 2. Csere: Janurik (kapus), VÁMOS P. 4, Albek 3, Simon P. 2 (1), Bordás R. 1, CSÍKOS 3, HÁRSFALVI 3. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
SVÁJC: SCHÜPBACH – Emmenegger 1, Goldmann 1, Kündig, SCHMID 12 (2), GAUTSCHI 5, Baumann 1 (1). Csere: Kuratli (kapus), Snedkerud, FELBER 4, Wolff, Coker 1. Szövetségi kapitány: Knut Ove Joa
Az eredmény alakulása. 8. perc: 2–6. 11. p.: 5–9. 21. p.: 9–10. 24. p.: 9–13. 29. p.: 13–13. 36. p.: 16–16. 41. p.: 19–17. 49. p.: 25–18. 55. p.: 29–22
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/3

    
1. MAGYARORSZÁG33105–55+506
2. Svájc32184–65+194
3. Szenegál31271–72–12
4. Irán3343–111–680
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

AZ I. KÖZÉPDÖNTŐS CSOPORT PROGRAMJA (ROTTERDAM)
December 3., szerda
Dánia–Szenegál
MAGYARORSZÁG–Románia
Japán–Svájc
December 5., péntek
Románia–Szenegál
Svájc–Dánia
Japán–MAGYARORSZÁG
December 7., vasárnap
MAGYARORSZÁG–Dánia
Románia–Svájc
Japán–Szenegál

    
1. Dánia

2

2

75–50

+254
2. MAGYARORSZÁG

2

2

58–42

+164
3. Románia

2

1

1

62–66

–42
4. Svájc

2

1

1

50–56

–62
5. Szenegál

2

2

41–51

–100
6. Japán

2

2

46–67

–210
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: Az első emeleten állunk most, de háromemeletes a ház

Kézilabda
1 órája

Női kézi-vb: Dánia legyűrte következő ellenfelünket, Romániát; Brazília megverte Svédországot

Kézilabda
2 órája

Romániával kezdünk a női kézilabda-vb középdöntőjében – a további program

Kézilabda
2 órája

A vártnál nehezebben, de legyőztük Svájcot és csoportelsőként jutottunk a középddöntőbe

Kézilabda
2 órája

Elképesztő okból büntették meg a norvég szövetséget a női kézi-vb-n

Kézilabda
4 órája

Női kézi-vb: Japánnal is találkozunk a középdöntőben, Szenegál is továbbjutott

Kézilabda
4 órája

Megvan a svájciak terve, mivel hoznák zavarba a mieinket a női kézi-vb csoportdöntőjén

Kézilabda
10 órája

Női kézilabda: lázadnak játékosai a keménykezű zilahi edző ellen

Kézilabda
12 órája
Ezek is érdekelhetik