A Szombathely nyolccal is vezetett, de csak nagy hajrával verte meg a NEKA-t

Az öt ponttal 11. helyen álló Szombathelyi KKA a négy ponttal mögötte álló NEKA-val vívott rangadót, hazai pályán.
A mérkőzés első bő tíz percében ugyan a balatonbogláriak vezettek, 7–7 után azonban átvette az irányítást Gyurka János csapata, amely a szünetre ötgólos előnyre tett szert, majd a folytatásban növelte is azt.
Hiába volt kétszer is nyolc gól közte a második félidőben, a NEKA nem adta fel, és az utolsó nyolc percre le is dolgozta a hátrányát. Sőt, Berei Krisztina hetesével a vezetést is átvette (29–28), mégis pont nélkül maradt, ugyanis a mérkőzés utolsó két gólját a hazaiak szerezték, akik a két ponttal négy helyet léptek előre a tabellán.
NŐI KÉZILABDA NB I
8. FORDULÓ
Szombathelyi KKA–NEKA 30–29 (17–12)
Szombathely, 500 néző. V: Fekete, Hajdu
SZKKA: N. De Almeida – VARGA N. 6, Smetková 3, Szeberényi, PÁSZTOR N. 9, Pődör R. 7 (2), Sallai 3. Csere: SZIMICS, Korsós A. (kapusok), Török Fanni 2, Tolnai, Pődör B., Dzsatevszka, M. De Souza, Kiprijanovszka. Edző: Gyurka János
NEKA: Csapó K. – SZŐKE 4, Török Fanni, Alaxai, Bozsodi, Utasi 2, BEREI 7 (4). Csere: Németh Zs. (kapus), Mihály H., Koronczai 2, Mózsi 3, Kiss Cs., Sztankovics 2, Molnár F. 1, Jelena 1, SZABÓ A. 7. Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 7. perc: 2–2. 12. p.: 5–6. 17. p.: 8–8. 22. p.: 10–11. 27. p.: 14–11. 36. p.: 21–14. 42. p.: 24–19. 46. p.: 25–22. 52. p.: 28–27. 57. p.: 30–29. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Gyurka János: – Nem kezdtük jól a mérkőzést, az elején elajándékoztunk négy-öt labdát, ezzel szépen felhoztuk a NEKA-t. Utána rendeztük a sorainkat, elkezdtünk kézilabdázni, amelynek köszönhetően megnyugtató előnyre tettünk szert. A második félidő derekától viszont kicsit belealudtunk a találkozóba, nem voltunk kellően élesek. A hajrában ismét koncentráltabbá váltunk, néhány jó egyéni teljesítmény is akadt a csapatban, de összességben vegyes érzelmek vannak bennem.
Bakó Botond: – Negyven percig megmutattunk, milyen rosszul tudunk játszani, rengeteget hibáztunk. Aztán védekezést váltottunk, a kapuban is javultunk, és megkezdtük a felzárkózást. Hétgólos hátrányból felállva sikerült átvennünk a vezetést, de a véghajrában elbizonytalanodtunk, noha labdánk volt a döntetlenre. Sokat kell még tanulnunk, de ezért a teljesítményért dicséret illeti a lányokat.
SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Alba Fehérvár KC–Győri Audi ETO KC 26–31
FTC-Rail Cargo Hungaria–Vasas SC 42–27
Váci NKSE–Mol Esztergom 31–31
Motherson Mosonmagyaróvári KC–DVSC Schaeffler 22–26
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Kisvárda Master Good SE–Dunaújvárosi Kohász KA 32–27
Kozármisleny KA–Moyra-Budaörs 23–26
| A NŐI KÉZILABDA NB I ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Győr | 8 | 8 | – | – | 287–188 | +99 | 16 |
| 2. FTC | 9 | 8 | – | 1 | 305–218 | +87 | 16 |
| 3. Debrecen | 8 | 8 | – | – | 261–180 | +81 | 16 |
| 4. Esztergom | 9 | 6 | 1 | 2 | 292–254 | +38 | 13 |
| 5. Székesfehérvár | 8 | 5 | – | 3 | 210–207 | +3 | 10 |
| 6. Vác | 8 | 4 | 1 | 3 | 227–226 | +1 | 9 |
| 7. Szombathely | 8 | 3 | 1 | 4 | 217–258 | –41 | 7 |
| 8. Kisvárda | 8 | 3 | – | 5 | 212–230 | –18 | 6 |
| 9. Mosonmagyaróvár | 8 | 2 | 1 | 5 | 201–201 | 0 | 5 |
| 10. Vasas | 8 | 2 | 1 | 5 | 222–255 | –33 | 5 |
| 11. Budaörs | 8 | 2 | 1 | 5 | 193–235 | –42 | 5 |
| 12. NEKA | 8 | 2 | – | 6 | 198–247 | –49 | 4 |
| 13. Dunaújváros | 8 | – | 2 | 6 | 209–242 | –33 | 2 |
| 14. Kozármisleny | 8 | – | – | 8 | 189–282 | –93 | 0 |








