Női kézilabda: már az új életét tervezi a győriek világklasszis kapusa?

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.10.23. 14:41
null
Sandra Toft (Fotó: Getty Images)
Közel négymillió dán koronáért, azaz több mint kétszázmillió forintért vásárolt új otthont a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC kapusa, Sandra Toft és párja, Emil Aarhusban – szúrta ki a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Hírportál.

Mint ismert, a győriek világklasszis kapusa decemberre várja első gyermekét, ezért jelenleg nem állhat csapata rendelkezésére. 

A Kisalföld most arról számolt be, hogy a dán válogatott kapus és párja október közepén vették át új, 108 négyzetméteres, négyszobás lakásuk kulcsát Aarhus belvárosában. Mint írták, a helyi sajtó szerint az ingatlant eredetileg 4.4 millió koronáért hirdették meg, ám az ár végül 3.9 millióra csökkent, mielőtt a pár aláírta volna az adásvételt.

Felmerülhet tehát a kérdés, hogy vajon Toft már az új életét tervezi? Nos, a kapus gyorsan eloszlatta az ezzel kapcsolatos kérdéseket és egyszersmind megnyugtatta a győri szurkolókat: „Ez pusztán befektetés. Többet nem is érdemes mondani róla” – mondta el Toft a SE OG HOR című dán lapnak a Kisalföld szerint.

A 35 éves Toft 2022-ben szerződött Győrbe a visszavonulását bejelentő Amandine Leynaud helyére, és azóta Bajnokok Ligája-trófeát és bajnoki címet is nyert a Rába-parti csapattal. 2024-ben hosszabbította meg szerződését 2027 nyaráig.

 

Legfrissebb hírek

A Győr és az FTC is simán nyert hazai pályán a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
23 órája

Női kézilabda NB I: a Győrt és az FTC-t is megbüntették a rangadón történtek miatt

Kézilabda
Tegnap, 16:18

Női kézilabda NB I: 90 milliós támogatást kapott a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
2025.10.18. 10:37

Női kézilabda: átvette diplomáját a győriek holland klasszisa

Kézilabda
2025.10.16. 08:25

Súlyos sérülést szenvedett a kisvárdai kézilabdacsapat átlövője

Kézilabda
2025.10.13. 20:19

Per Johansson: Szinte tökéletes játékkal győztük le a Fradit

Kézilabda
2025.10.13. 14:11

Női kézi: hosszabbított másodedzőjével az ETO

Kézilabda
2025.10.13. 13:08

Botrányos molinó a hétvégi Győr–FTC kézirangadón, eljárást indított az MKSZ

Kézilabda
2025.10.13. 10:51
Ezek is érdekelhetik