Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Vágólapra másolva!
2025.09.07. 17:55
null
Nagy győzelemmel kezdte az új BL-idényt a Metz (Fotó: Metz HB)
A női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának 1. fordulójában az Ikast 28–27-re nyert a CSM Bucuresti ellen, míg az A jelű nyolcasban a Metz nagy csatában 30–29-re megverte idegenben az Esbjerget.

Team Esbjerg–Metz 29–30

Visszavágott a Vámos Petrát és Albek Annát is foglalkoztató Metz az előző idényben elszenvedett vereségért, amikor az Esbjerg a final four bronzmérkőzésén 30–27-re nyert a BL-ben. Pedig sokáig úgy tűnt, inkább a dánok akarata érvényesül ezúttal is, akik az első félidőben 13–10-re is vezettek, majd a döntetlenről induló második játékrészben 21–18-as előnyben voltak szűk tíz perc után. Aztán a hét gólig jutó Vámos Petra és a hatszor betaláló Lucie Granier vezérletével fordítottak a franciák, de a hajrá végig szoros volt, Suzanne Wajoka viszont az utolsó percben megszerezte a Metz győztes gólját. A hazaiak legeredményesebb játékosa nyolc találattal az ETO korábbi jobbátlövője, Nora Mörk volt.

Ikast–CSM Bucuresti 28–27

Az elmúlt tíz évben hatszor találkozott egymással a két csapat, ebből csak egyszer nyert az Ikast. Ezúttal már 10 perc játék után 5–1-re vezettek a dánok, és ez a különbség nagyjából az egész mérkőzésen megmaradt a felek között. A Bucuresti az első félidő hajrájában ugyan Djurdjina Jaukovics góljával feljött két gólra, az Ikast így is ötgólos előnnyel fordulhatott a második játékrészre.

A szünet után a dánok hét találattal elléptek, viszont az 53. percben még négygólos hátrányban lévő bukarestiek az utolsó percre 26–26-os állásnál egyenlítettek. Emilie Arntzen góljára Elizabeth Omoregie válaszolt, ám az utolsó másodpercben ismét Arntzen villant, így 28–27-re nyert az Ikast. A hazaiak részéről Arntzen és Jamina Roberts is hét góllal zárt, míg a vendégek részéről Omoregie talált be hétszer.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Team Esbjerg (dán)–Metz (francia) 29–30 (15–15)
Borussia Dortmund (német)–Győri Audi ETO KC 30–43 (15–20)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–DVSC Schaeffler 24–25 (11–10)
B-CSOPORT
Ikast (dán)–CSM Bucuresti (román) 28–27 (17–12)

 

 

Legfrissebb hírek

Vámos Petra: Nagyot léptünk előre a céljaink felé

Kézilabda
2025.12.03. 20:39

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
2025.12.01. 23:35

Vámos Petra: Ugyanúgy fontos, hogy élesek legyünk!

Kézilabda
2025.11.29. 09:11

Rongier átlövésével nyert a Rennes a Metz vendégeként

Francia labdarúgás
2025.11.28. 22:44

Női kézilabda: montenegrói legenda lett a CSM Bucuresti új edzője – hivatalos

Kézilabda
2025.11.28. 16:37

Tóvizi Petra: Néha ők maguk sem tudták, hogy mit és merre csinálnak

Kézilabda
2025.11.27. 23:09

Női kézilabda BL: megkezdődött a jegyárusítás a négyes döntőre

Kézilabda
2025.11.26. 14:38

Újabb dán kézilabdázó igazolhat az FTC-hez

Kézilabda
2025.11.25. 20:58
Ezek is érdekelhetik