„Kicsit még felfoghatatlan” – Nagy Benedek először védte kézilabda-válogatottunk kapuját

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2025.05.12. 13:00
null
Nagy Benedek először védte a magyar férfi kézilabda-válogatott kapuját (Fotó: Szabó Miklós)
Nagy Benedek először védhette a magyar férfi kézilabda-válogatott kapuját a finnek ellen 37–24-re megnyert Eb-selejtezőn. Ahogy az NSO Tv-nek elmondta, kicsit még felfoghatatlan számára a debütálás a hazai közönség előtt.

„Ez volt a debütálásom a válogatottban, eléggé küszködtem az izgulással, illetve azzal, hogy higgadt maradjak. De ahogy haladt előre a mérkőzés, és voltak védéseim is, egyre inkább belejöttem. Megemlíteném, hogy a két kapustársam, illetve Chema Rodríguez és a szakmai stáb is nagyon támogattak a kispadról. Különleges volt, kicsit még felfoghatatlan” – mondta Nagy Benedek az után, hogy a finnek ellen végig ő állt a magyar férfi kézilabda-válogatott kapujában.

A német másodosztályban légióskodó 23 éves kapus videónkban azt is elárulja, milyen tanácsokkal látta el őt Bartucz László és Palasics Kristóf. Felidézi az első védését, és azt is elmondja, hogyan élte meg a szenzációs hangulatot teremtő nagykanizsai közönség támogatását.

 

 

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ 
2. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–FINNORSZÁG 37–24 (19–14)
Nagykanizsa, 2957 néző. Vezette: Álvarez Menéndez, Sorla Fabian (spanyolok)
MAGYARORSZÁG: NAGY BENEDEK – IMRE B. 8 (5), Ónodi-Jánoskúti 3, FAZEKAS G., PAPP T. 2, PERGEL 5, KRAKOVSZKI B. 5 (1). Csere: Palasics (kapus), Ligetvári, Ilic Z. 2, Szita 4, Szűcs B. 3, Lukács P. 2, Tóth P. 3. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
FINNORSZÁG: Roslander – LAINE 4, Henriksson 3, Vainonpää 2, Kamkaanpää, M. Granlund 3, HELANDER 8 (4). Csere: Klama (kapus), Nordlund 1, F. Karlsson 2, Ekman, Syrjälä, Lindberg 1. Szövetségi kapitány: Ola Lindgren
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–0. 12. p.: 8–7. 17. p.: 12–7. 21. p.: 14–11. 25. p.: 17–13. 37. p.: 23–16. 45. p.: 27–19. 53. p.: 30–22. 58. p.: 36–22
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Chema Rodríguez: – Nem könnyű pályára lépni egy sorozat záró mérkőzésén, de a fiatal játékosaink csodálatosan játszottak. Jól koncentráltak támadásban és védekezésben is, sokat tudtunk futni. Soha nem egyszerű tizennégy-tizenöt góllal nyerni, de most nekünk rövid időn belül kétszer is sikerült. Jó Eb-selejtező áll mögöttünk.
Ola Lindgren: – Jobb meccsre számítottam, tudtuk, hogy nagyon jó csapat az ellenfelünk, amely a világ élvonalába tartozik. Ettől és a hiányzóinktól függetlenül is lehetett volna szorosabb az eredmény. Nem tudtuk tempóban felvenni a versenyt, ugyan négy pontot gyűjtöttünk, de ebben mindenképpen fejlődnünk kell, hogy ki tudjunk jutni egy világeseményre.

Legfrissebb hírek

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
24 perce

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19

Nem volt kérdés: először jutott Eb-döntőbe a magyar juniorválogatott

Kézilabda
2026.07.17. 20:17

Pick Szeged: megegyeztek az áprilisban távozó Jim Gottfridssonnal

Kézilabda
2026.07.17. 12:27

Megvan a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjének menetrendje

Kézilabda
2026.07.17. 11:08

Az ukránok élesen bírálják az IHF döntését, mely visszaengedné az orosz és fehérorosz csapatokat a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.17. 09:38

Az orosz és fehérorosz kézilabdázók is visszatérhetnek a nemzetközi porondra

Kézilabda
2026.07.16. 13:08

Női kézilabda NB I: a kínai válogatott vendégeként készül az Alba Fehérvár

Kézilabda
2026.07.15. 13:42