Örülhet a Metz három magyar kézilabdázója, ott lesznek a BL négyes döntőjében

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 15:40
null
Metzi öröm: irány Budapest! (Fotó: Imago Images)
A három magyar kézilabdázót foglalkoztató Metz hazai pályán 33–32-re legyőzte a szintén francia Brestet a női Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi játéknapján, és kettős győzelemmel bejutott a négyes döntőbe. Utolsóként a dán Esbjerg jelentkezett be a budapesti végjátékra a CSM Bucuresti vasárnap kora esti legyőzésével (26–22).

Az első mérkőzésen háromgólos hátrányt összeszedő Brest ígéretesen kezdett, többször is két góllal vezetett, de 5–3 után ez többé nem sikerült neki: a Metz 4–1-es szakasszal fordított, és ha elhúzni nem is tudott, kézben tartotta az irányítást. A hazai előny a szünet előtti pillanatokban hízott először kétgólosra.

A fordulás után, Anne Mette Hansen lövésével háromgólosra nőtt a hazai fór (17–14), de innen még visszakapaszkodott a Brest, sőt egyenlíthetett is volna, csakhogy 17–16-nál a cserepadról mozgósított Szemerey Zsófi kivédte Anna Vjahireva hetesét. (A mérkőzés nagy részében Cléopatre Darleux állt a hazai kapuban.)

Fontos pillanat volt, lélektani szempontból lökést jelentett a Metznek, amely a következő percekben ötgólosra növelte előnyét (23–18), és gyakorlatilag biztossá tette, hogy megnyeri a visszavágót is, és tavaly után az idén is ott lesz a négyes döntőben.

A hazai csapatban Hansen szerezte a legtöbb gólt (7), Vámos Petra 5-ször, Szöllősi-Schatzl Nadine 2-szer talált a kapuba. A vendégeknél Oriane Ondono (8) volt a legeredményesebb.


A vasárnap másik negyeddöntője is kiélezett csatát hozott: az első félidő nagy részében Pásztor Noémi csapata, a CSM Bucuresti vezetett, és bár a második játékrész inkább az Esbjergé volt, a román csapat rendre ledolgozta hátrányát, és öt perccel a vége előtt újra továbbjutásra állt (22–22). Az utolsó négy gólt aztán a hazaiak dobták, és remek hajrájuknak köszönhetően bejutottak a legjobb négy közé (26–22).

A hazai lőlapot Henny Reistad vezette hat góllal, odaát Crina Pintea szintén hatszor talált a kapuba.

A négyes döntő – amelynek mezőnyében a Győr és az Odense szombaton foglalta le helyét – a budapesti MVM Dome ban lesz május 31-én és június 1-jén; az elődöntő sorsolását április 28-án hétfőn, 17 órakor tartják.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Metz (francia)–Brest (francia) 33–32 (15–13)
Továbbjutott: a Metz, kettős győzelemmel, 62–58-as összesítéssel
Esbjerg (dán)–CSM Bucuresti (román) 26–22 (14–12)
Továbbjutott: az Esbjerg, 55–52-es összesítéssel

Szombaton játszották
Győri Audi ETO KC–HB Ludwigsburg (német) 29–22
Továbbjutott: a Győr, kettős győzelemmel, 54–46-os összesítéssel
FTC-Rail Cargo Hungaria–Odense HB (dán) 24–25
Továbbjutott: az Odense, 52–51-es összesítéssel

 

 

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
10 perce

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A német Dortmund otthonában rajtol a címvédő Győr

Kézilabda
2025.09.07. 09:40
Ezek is érdekelhetik