Simon Petra lett 2024 legjobb fiatal kézilabdázója az IHF-nél

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.03.28. 12:37
Simon Petra újabb díjat zsebelt be (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség szavazásán Simon Petrát választották meg 2024 legjobb fiatal kézilabdázójának.

A magyar válogatottal Eb-bronzérmes Simon az európai szövetségnél (EHF) már megkapta ezt az elismerést, és ő lett a legjobb fiatal játékos a részben debreceni rendezésű kontinensviadalon (ahol a párizsi olimpiához hasonlóan 16 gólt szerzett) is az év végén. Klubszinten bajnok és Magyar Kupa-győztes lett a Ferencvárossal.

Az IHF szavazásán másik két irányítóra lehetett még voksolni, az egyaránt francia Léna Grandveau és Lylou Borg volt versenyben. A végeredmény három csoport szavazatai alapján alakult ki, a szurkolók, a tavalyi párizsi olimpián szerepelt válogatottak szövetségi kapitányai, illetve az IHF edzői és módszertani bizottságának tagjai egyenlő arányban tettek hozzá a voksokhoz. A Ferencváros 20 éves játékosa a szurkolói szavazáson több voksot kapott, mint két riválisa együttvéve, míg az edzők szavazatainak 82 százalékát kapta meg.

Az év felnőtt női kézilabdázója az Esbjerget erősítő Henny Reistad lett, a norvég két győri légióst, Estelle Nze Minkót és Kari Brattsetet előzött meg.

A férfiaknál a dán Mathias Gidsel (Füchse Berlin), a fiatal férfi kategóriában a német Renars Uscins (Hannover) nyert.

 

Legfrissebb hírek

A NOB az IHF-re bízta az orosz kézilabdacsapatok visszatérésének engedélyezését

Kézilabda
2025.07.25. 12:02

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Simon Petra fagyizott és Dzsúdló-koncerten is járt; Klujber Katrin napozással tölti a nyarat

Kézilabda
2025.07.03. 15:11

Simon Petra: Egyre magabiztosabb vagyok

Kézilabda
2025.05.07. 12:03

Gyász: elhunyt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség korábbi elnöke

Kézilabda
2025.04.01. 10:00

Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

Kézilabda
2025.03.10. 19:07

Zárt kapus meccsen 13 góllal nyertek női kézilabdázóink Ukrajna ellen

Kézilabda
2025.03.06. 20:12

Két győri is jelölt az IHF-nél 2024 legjobb női játékosa címre

Kézilabda
2025.03.06. 10:49
Ezek is érdekelhetik