Női kézi Eb: Simon Petra bízik abban, a válogatottal együtt veheti át Bécsben az EHF díját…

N-P. T.N-P. T.
2024.11.24. 21:59
Simon Petra (Fotó: Kovács Péter)
A részben hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság előtti utolsó felkészülési meccsünkön Ukrajna volt az ellenfél. Nem történt semmi meglepő, tizenkilenc góllal győztünk, ezzel megnyertük a JYSK-kupát. A találkozó után az NSO Tv stábja Simon Petrával és Golovin Vlagyimir szövetségi kapitánnyal beszélgetett.

Simon Petrának felvetettük: az ukránoktól összesen kapott annyi gólt a magyar csapat, mint pénteken a szlovákoktól az első félidőben.

„Igen, úgy gondolom, hogy tanultunk a hibáinkból, a védekezésben felkeményedtünk, nagyon kompaktak voltunk, és ez meglátszott az eredményen is.”

Videónkban Golovin Vlagyimir is elmondta véleményét a meccsről és arról, hogy csapata készen áll-e már a csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra. Simonnal pedig beszélgetünk a tanulságokról, az Eb-lázról, a svédek elleni csoportrangadóról, illetve arról, hogy az év legjobb fiatal kézilabdázója lett az EHF-nél, a díjat pedig december 14-én kell átvennie Bécsben – bízik abban, hogy az egész válogatott elkíséri, miután továbbjut a középdöntőből, hiszen az elődöntőket és a helyosztókat éppen az osztrák fővárosban rendezik.

NŐI KÉZILABDA
JYSK-KUPA FELKÉSZÜLÉSI TORNA, TATABÁNYA 
MAGYARORSZÁG–UKRAJNA 38–19 (23–9)
Tatabánya, 1300 néző. Vezette: Hargitai, Markó
MAGYARORSZÁG: SZEMEREY – GYŐRI-LUKÁCS 9, KLUJBER 5 (2), Vámos P. 3, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 1, Szöllősi-Schatzl 2. Csere: JANURIK (kapus), Papp N., CSÍKOS 5, Pásztor N., Bordás 1, SIMON P. 5 (2), Márton G. 2, Faluvégi D. 2, Tóth Nikolett 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
UKRAJNA: Balog J. – Miniszalle 1, Prokopjak, Kompanijec, Szoszkida 1, GORILSZKA 4, Makarenko. Csere: Szaltanjuk (kapus), SZMBATJAN 5, Neszterenko 2, Bezrukova 1, Roszoha 1, Kozak, Lakatos 2, Naumenko 2. Szövetségi kapitány: Borisz Csizsov
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–3. 16. p.: 13–3. 19. p.: 15–5. 26. p.: 19–8. 38. p.: 27–10. 41. p.: 29–13. 48. p.: 30–17. 53. p.: 33–17. 58. p.: 35–18. 
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/0

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: válogatott játékossal erősítettek az egri egyetemisták – hivatalos

Kézilabda
11 órája

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02

Férfi kézilabda: ilyen volt az idény tíz legemlékezetesebb meccse

Kézilabda
2026.07.10. 09:37

Szilágyi Zoltán: Soha rosszabb évet!

Kézilabda
2026.07.09. 11:09

Női kézi El: csoportkörös a Debrecen

Kézilabda
2026.07.06. 14:29

A Veszprém hosszabbított a főtámogatójával

Kézilabda
2026.07.06. 10:45

Hornyák Dóra alighanem örökös rekorderként vonult vissza

Kézilabda
2026.07.05. 14:16
Ezek is érdekelhetik