Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.07.16. 12:40
A Pásztor István irányította FTC-re a dán Bjerringbro-Silkeborg vár a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában (Fotó: Földi Imre)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bécsi központjában elkészítette a második számú sorozat, az Európa-liga selejtezőinek párosítását. A férfiaknál az FTC az első fordulóban a dán Bjerringbro-Silkeborggal találkozik, míg a nőknél a Vác a holland Venlóval vív meg. A második körben bekapcsolódó Debrecen a román Ramnicu Valcea és a szlovákiai Dunaszerdahely párharcának továbbjutójával, a Mosonmagyaróvár a norvég Fredrikstad és a svájci Zürich párharcának győztesével csap össze.

A nőknél 35 csapat kezdi meg a sorozatot. A selejtező második körében 18 klub – köztük az NB I-ben ötödik Vác – csatlakozik, majd a harmadikban már a Mosonmagyaróvár és a DVSC is bekapcsolódik 13 másik klubbal egyetemben, s a selejtezőből 12-en jutnak a csoportkörbe a négy kiemelt csapat mellé.

A Vác az első körben a holland Venlóval csap össze, s ha továbbjut, a Kuczora Csengével (Vác) és Szabó Annával (Budaörs) erősítő német Thüringer HC-vel vív meg. A második körben a DVSC a szlovákiai Dunaszerdahely és a román Ramnicu Valcea győztesével, a Mosonmagyaróvár a norvég Fredrikstad és a svájci Zürich továbbjutójával vív meg.

A férfiaknál 42 klub lesz érdekelt az Európa-ligában, az NB I-ben negyedik FTC a selejtező első fordulójában a dán Bjerringbro-Silkeborg ellen kezd augusztus 31-én vagy szeptember 1-jén, a visszavágóra egy héttel később kerül sor. Sipos Adrián csapata, a német Melsungen a Lukács Pétert a soraiban tudó norvég Elverummal csap össze, .

A selejtezőből összesen 10 együttes csatlakozik az automatikusan főtáblás 22 csapathoz, köztük a magyar bajnoki bronzérmes Tatabányához, a Bartók Donátot foglalkoztató svájci Kadetten Schaffhausenhez, a 11-szeres magyar válogatott Sunajko Stefant alkalmazó szerb Vojvodinához, Imre Bence új klubjához, a német THW Kielhez, valamint a Hanusz Egont foglalkoztató portugál Benficához.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA 
A selejtező 2. fordulójának párosítása (a párharcokat az elöl álló csapat kezdheti pályaválasztóként)
Höörs (svéd)–WHC Skopje (északmacedón)
Sporting (portugál)–Bera Bera (spanyol)
Ankara Yenimahalle (török)–Baník Most (cseh)
Venlo (holland)–PRAKTIKER VÁCI NKSE (magyar)
Fredrikstad (norvég)–Zürich (svájci)
Dijon (francia)–HYPO NÖ (osztrák)
Blomberg-Lippe (német)–Crvena zvezda (szerb)
Ramnicu Valcea (román)–HC DAC (szlovákiai)
Kobierzyce (lengyel)–Yalikavakspor (török)
A hivatalos kiírás szerint az első mérkőzéseket augusztus 31-én és szeptember 1-jén, a visszavágókat egy héttel később, szeptember 7-én és 8-án rendezik.

A selejtező 3. fordulójának párosítása (a párharcokat az elöl álló csapat kezdheti pályaválasztóként)
Thüringer HC (német)–Venlo (holland)/PRAKTIKER VÁCI NKSE (magyar)
Larvik (norvég)–Kobierzyce (lengyel)/Yalikavakspor (török)
Sävehof (svéd)–Zaglebie Lubin (lengyel)
Lokomotiva Zagreb (horvát)–Elche (spanyol)
Borussia Dortmund (német)–Ankara Yenimahalle (török)/Baník Most (cseh)
Blomberg-Lippe (német)/Crvena zvezda (szerb)–Metzingen (német)
Sola (norvég)–Brühl (svájci)
MOTHERSON MOSONMAGYARÁVÓRI KC (magyar)–Fredrikstad (norvég)/Zürich (svájci)
MKS Lublin (lengyel)–Sporting (portugál)/Bera Bera (spanyol)
Höörs (svéd)/WHC Skopje (északmacedón)–Paris 92 (francia)
Ramnicu Valcea (román)/HC DAC (szlovákiai)–DVSC-SCHAEFFLER (magyar)
Dijon (francia)/HYPO NÖ (osztrák)–Zrinski Cakovec (horvát)
A párharcok mérkőzéseit november 9-én és 10-én, illetve 16-án és 17-én tartják.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA
A selejtező 1. fordulójának párosítása (a párharcokat az elöl álló csapat kezdheti pályaválasztóként)
Braga (portugál)–Ademar León (spanyol)
Melsungen (német)–Elverum (norvég)
Trebnje (szlovén)–Limoges (francia)
Zürich (svájci)–Luzern (svájci)
Mors-Thy (dán)–Gummersbach (német)
Valur (izlandi)–Bjelin Spacva (horvát)
Ystad (svéd)–Granollers (spanyol)
Bjerringbro-Silkeborg (dán)–FTC-GREEN COLLECT (magyar)
Marítimo da Madeira (portugál)–Kristianstad (svéd)
A hivatalos kiírás szerint az odavágókra október 5-én és 6-án, a 2. mérkőzésekre október 12-én és 13-án kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
14 órája

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
15 órája

Borbély Balázs: Holnaptól már az AC Milan ellen készülünk

Labdarúgó NB I
15 órája

Kit ajánl a Fradinak Bognár György?

Labdarúgó NB I
16 órája

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
17 órája

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
19 órája

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:29

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00