Láttam a játékosokat tétlenül és tehetetlenül ülni az öltözőben – a HC DAC elnöke

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.05.30. 17:42
Az önfeledt bajnoki öröm
A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokságban és a Szlovák Kupában második helyet ért el, ám a szlovák bajnokságot már megnyerte a Dunaszerdahely. A siker után lezárult egy időszak a DAC életében. Új csapat épül Felvidéken.

 

„Nagyon nehéz két hét van mögöttünk” – mondta a Nemzeti Sportnak a Nagymihály elleni 28–26-os győzelem után Debre Viktor, a HC DAC mestere. Az aranycsata ugyanis a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet miatt tizennégy napot csúszott.

„Ilyenkor nagyon nehéz motiválni a játékosokat, hogy várjanak. Már mindenki szabadságon volt tulajdonképpen, már volt, akinek repülőjegye volt, tehát összességében mindent vissza kellett csinálni. Újra el kellett kezdeni edzeni. Nem volt jó, de valahogy túléltük. Minden jó, ha a vége jó. Nem nézett ki szépnek az év elején, de aztán kisimult ez az egész, és a végén mi lettünk a bajnokok. Úgyhogy nagyon örülünk neki. Végül is nyertünk valamit, ami fontos. Én minden évben azt mondom, hogy valamit mindig nyerni kell, és ez sikerült. A második hely nem annyira jó, de most megint megnyertük a bajnokságot, mindenki boldog.”

,,A csapat két hete volt mentálisan, fizikailag, játékban csúcsformában és abban a tudatban, hogy akkor még most oda kell tenni magunkat, és utána jön a leeresztés. Amikor azonban jött a hír, hogy elmarad a találkozó, láttam a játékosokat tétlenül és tehetetlenül ülni az öltözőben. Csak néztek egymásra, hogy mi zajlik. Akkor bennem volt a félelem, hogy hogy lehet őket újra visszaállítani abba az edzésmunkába, abba a mindennapokba, amiben már régen nem gondolták, hogy benne kell legyenek. És ezt látom a legnagyobb eredménynek, hogy ezt a vezetőedzőnek és a stábnak sikerült megoldania” – mondta lapunknak Horváth Zoltán klubelnök.

A dunaszerdahelyi női kézilabdaklub első embere a bajnoki címről úgy nyilatkozott: ,,Mázsás kövek estek le a szívemről. Nyolc év alatt jutottunk el ide, ahol vagyunk most, és ebben a nyolc évben nagyon sok munka van. Ez a siker újabb erőt adhat ahhoz, hogy az elkövetkező nyolc évben is tudjunk alkotni. Bízom benne, hogy a nyolc év legnagyobb eredménye az lesz, hogy el tudunk indulni az Európa-ligában. Ugyan a jelenlegi sportcsarnokunkban mindig fantasztikus, családi hangulat van, de valamikor szeretnénk sokkal méltóbb körülmények között, egy igazi dunaszerdahelyi multifunkciós Arénában egy óriási meccset játszani.”

A következő napokban több fontos döntést kell hoznia a klubvezetésnek. „Az európai kupában való indulásról kell határoznunk, majd egy új csapatot kell építenünk. Heten távoztak. Ketten szinte pótolhatatlan veszteséget jelentenek. A szélsőink, Juhos Kata és Bízik Réka olyan színvonalat képviseltek, ami nem minden csapatnak adatik meg.”

A bajnoki aranyérmek átvétele után búcsúzásra is sor került a dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban. Bízik Réka (Komárom játékosa lesz), Hornyák Bernadett (Kozármislenyben játszik az új idénytől), Demeter Virág Orsolya, Bakos Kármen, Gajdóczi Barbara és Ligia Costa más csapatban folytatják a pályafutásukat, Juhos Kata csapatkapitány pedig, aki a körmendi és a győri kézilabda neveltje, befejezte sportolói pályafutását.

„Próbáltam már napok, hetek óta arra gondolni, hogy ez a nap lesz, amikor bajnokok leszünk, és nem a pályafutásom utolsó meccse lesz a mai. Nagyon-nagyon nehéz volt. Tele van érzelmekkel. Nagyon szeretek kézilabdázni, ez nagyon nehéz döntés volt. Ma az a legfontosabb, hogy újra bajnokok lettünk. Nehezen találom a szavakat… Ez az én döntésem volt, és ez olyan fura, hogy akkor miért sírok, de nyilván sajnálom, hogy itt hagyom a csapatot, a kézilabdapályát, ugyanakkor meg tényleg nagyon boldog vagyok, és kicsit olyan tündérmeseszerű, hogy így tudom lezárni a pályafutásomat, hogy bajnokok lettünk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a sárga-kékek jobbszélsője, akinek a 15-ös számú mezét visszavonultatta a HC DAC. Ez fantasztikus. Nagyon-nagyon jólesett. Ez a legnagyobb játékosokkal történik meg, pedig nekem nincsenek igazán kiugró eredményeim. Igazán büszke vagyok erre. Ez a klub már az életem része marad, és minimum a lelátón mindig itt leszek.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik