Női kézi NB I: Spanyolországból igazolt holland beállót az MKC

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.02.19. 14:51
Pipy Wolfs lesz hivatott pótolni a Franciaországba szerződő Pásztor Noémit Mosonmagyaróváron (Fotó: mkcse.hu)
A női kézilabda NB I-ben harmadik helyen álló Motherson Mosonmagyaróvár két éves szerződést kötött a spanyol Atticgo BM Elchétől érkező holland válogatott beállóval, Pipy Wolfsszal – közölte honlapján a Lajta-parti csapat.

A magyar bajnokságban nemzetközi kupaindulásra hajtó, az Európa-ligában negyeddöntős MKC-nál a 21 éves holland játékosnak a nyáron a francia Nantes-hoz szerződő magyar válogatott Pásztor Noémit kell pótolnia, ahol Faragó Luca poszttársa lesz.

„Azért választottam a Mosonmagyaróvárt, mert úgy érzem, ez az a csapat, ahol játékosként sokat fejlődhetek – mondta el Pipy Wolfs. – Az már korábban is biztos volt, hogy elhagyom Spanyolországot. Amikor megkeresett a Mosonmagyaróvár nagyon jó előérzetem támadt, beszéltem az edzővel is, aki elmondta, hogy szívesen dolgozna velem, így nem kellett sokáig gondolkodnom a válaszomon. Számomra nagyon fontos, hogy milyen a közeg. Elengedhetetlen, hogy jól érezzem magam egy csapatban, és úgy tudom, hogy az MKC-nál nagyon összetartó a társaság, remélem engem is befogadnak majd” – mondta az mkcse.hu-nak az új szerzemény.

„A kemény munka, a fejlődés motivál igazán, és az, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobb legyek. Kiskorom óta arról álmodozom, hogy olimpiai sportoló legyek, ez plusz motiváció számomra. Rengeteg energiát ad az is, ha hallom a szurkolókat buzdítását a pályán, úgy hallottam Mosonmagyaróváron fantasztikus a közönség. Sajnos szeméylesen még senkit nem ismerek a csapatból, de a nyelvet már most nekiálltam tanulni. Be kell valljam, nem egyszerű, de szeretném, ha legalább néhány kifejezést már tudnék, mire Mosonmagyaróvárra érkezem.”

Kézilabda
2024.02.01. 14:30

Franciaországba igazol a Mosonmagyaróvár női válogatott kézilabdázója

„Elérkeztem karrieremnek azon pontjára, amikor úgy érzem, eljött az ideje, hogy a következő lépcsőfokra lépjek.”

 


 

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2026.08.12. 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

NŐI KÉZILABDA NB I, 2026–2027

Kézilabda
2026.08.08. 13:10

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37