Női kézilabda: Két nagyon jó opció közül választhattam – Vámos Petra

D. S. B.D. S. B.
2024.01.09. 10:33
null
Vámos Petra két nagyon jó opció közül választhatta ki, hol folytassa pályafutását (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint arról beszámoltunk, nyártól francia Metznél folytatja pályafutását a DVSC Schaefflertől távozó magyar válogatott irányító, Vámos Petra, aki a klub podcastjében részletesen is beszélt az átigazolásról.

Vámos Petra visszaemlékezett rá: próbálta lépcsőzetesen felépíteni pályafutását, ez pedig azzal kezdődött, hogy Balatonboglárra, a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, innen szerezte meg őt a Debrecen, ahol felnőtt játékossá vált, s szép öt évet töltött el.

Női kézi: Vámos Petra távozik a DVSC-től – hivatalos

Az irányító elmondta, szakmailag hatalmas előrelépés számára a Metzhez szerződés, hiszen a francia élcsapat hosszú évek óta kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, s a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutásért harcol.

Vámos Petra elárulta, már korábban is motoszkált a fejében a váltás gondolata és az előző idényben felmerült, hogy távozik Debrecenből, de maradt és a mostani kiírásban elmondása szerint mentálisan és fizikálisan is sokat lépett előre, ráadásul a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott.

Az irányító részletezte, lehet, hogy az elején nem kap annyi játéklehetőséget, mint szeretne, de nagyon fontos számára, hogy kiktől tud tanulni, emellett szimpatikus számára a francia kézilabda, mert szeretik a gyors játékot, ő pedig dinamikus kézilabdázónak tartja magát.

Vámos kitért arra is, hogy a Debrecen vezetősége partner volt a váltásban, szerződésében ugyanis benne volt, hogy ha olyan ajánlat érkezik, nem akadályozzák meg a távozását.

„Két nagyon jó opció közül választhattam” – utalt arra Vámos, hogy a Metz nagyon meg akarta őt szerezni, ugyanakkor természetesen a DVSC is örült volna annak, ha magyar válogatott irányítója marad a csapatnál.

„Éreztem, hogy nagyon szeretnének engem” – hangsúlyozta Vámos Petra, kitérve arra is, a Metznek volt lehetősége, hogy más irányítót szerződtessen, de a francia élcsapat kitartott mellette, és minden követ megmozgatott a szerződtetéséért.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
20 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
23 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
Tegnap, 14:09

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37