Női kézi Európa-liga: Nem felejthetünk el kézilabdázni, amint elhagyjuk a Vác táblát! – Kuczora

N. R.N. R.
Vágólapra másolva!
2024.01.23. 12:14
null
Szereti a felelősséget Kuczora Csenge, tudja hogy gyakran vállalkoznia kell a csapat érdekében (Fotó: Földi Imre)
Az Európa-liga 3. fordulójának legeredményesebb játékosa volt Kuczora Csenge, aki 11 góljával győzelemre vezette a Vácot. A válogatott játékos kulcsszerepéről, csapata hullámzó teljesítményéről és nyári távozásáról is beszélt a Nemzeti Sportnak.

Hullámzó mérkőzésen bravúros győzelmet aratott vasárnap a Praktiker-Vác női kézilabdacsapata az Európa-liga A-csoportjában. A Nykö­bing elleni siker értékes volt, hiszen a Pest vármegyeiek ezzel leszakították magukról dán riválisukat, és továbbra is közvetlen közelről üldözik a továbbjutó helyeken álló csapatokat, a Podravkát és a Storhamart. De ami még ennél is fontosabb, Herbert Gábor együttese ezzel a meccsel feledtetni tudta az egy héttel korábban Norvégiában elszenvedett fiaskót (17–35), és kimászott a gödörből a nagy pofon után.

„Nem nagyon lehet szavakba önteni, mit éreztünk a lefújás pillanatában, nehéz megfogalmazni, mi és hogyan történt – kezdte Kuczora Csenge, a váciak válogatott játékosa. – Egy héttel a Norvégiában kapott pofon után nehéz volt felállni, de meg kellett tennünk. Már a kettő között, az MTK elleni bajnokin is próbáltunk túllendülni rajta és kimászni a gödörből. Tudtuk, hogy tempós meccs vár ránk a Nyköbing ellen, de nagyon örültem, hogy amikor pihentetni és cserélni kellett, mindenki jól szállt be, a cserék is felvették a ritmust, és segíteni tudtak.”

Az irányító-balátlövő is elismerte, hogy csapata meglehetősen kétarcú, de a miértre ő sem tudott egyértelmű magyarázatot adni.

„Mindkét arc a miénk, de nyilván jobban szeretjük, amit vasárnap mutattunk. Mi is keressük az okát, mert bár fiatal csapat vagyunk, és folyamatosan tanulunk, akkor sem történhet meg, hogy elfelejtünk kézilabdázni, amint elhagyjuk a Vác táblát vagy az országhatárt! Nagyobb rutint kell még szerezni, azt is meg kell tanulni, hogy egy hosszú út után hogy álljunk ki a pályára.”

Kuczora Csengére Vácon évek óta kiemelkedő szerep hárul. Az aktuális évadban például 59 találattal vezeti az Európa-liga góllövőlistáját, és az NB I-ben is mindössze hárommal van lemaradva a listavezető Klujber Katrin mögött. Kíváncsiak voltunk, mitől lehet ennyire eredményes a K&H Liga előző évadának legjobb góllövője.

„A kettő között, hogy így épül fel a taktikánk, és merek vállalkozni, összefügg és van. Tudom, hogy elő kell lépnem és jól teljesítenem , sok múlik rajta, milyen napom van, ami a társakra is hatással van. Próbálom ezt szem előtt tartani , de nekem is akkor megy igazán , ha a társak ott vannak mellettem, segítenek nekem – folytatta. – Hátulról nagy segítséget kaptunk vasárnap, de Csíkos Lucának is fontos szerepe volt a meccs végén. Miután kiléptek rám a védők, valakinek át kellett vennie a góllövő szerepét, ő pedig nemcsak elvállalta, értékesítette is ezeket a helyzeteket, aminek nagyon örültem.”

Hozzátette, többször megkérdezte már magától, hogy a válogatottban miért nem képes ugyanerre a teljesítményre, és arra jutott: ugyanez a szerepkör ott is jól állna neki, ezért igyekszik beletanulni. A napokban 24. életévét betöltő Kuczora a nyáron újabb nagy lépést tesz karrierjében; először áll légiósnak, és a német Thüringer HC játékosa lesz.

„Úgy gondolom, ezt kellett lépnem. Amikor a menedzseremmel leültünk, a legfőbb indok az volt, hogy új impulzus kell – nyilatkozta Kuczora Csenge. – Külföldben gondolkodtunk, jött az ajánlat a Thüringer HC-tól, és tetszett, amit Herbert Müller felvázolt. Ú j helyzet lesz, és nem is könnyű, de remélem, tudok belőle önbizalmat meríteni.” 
 

Az A-csoport állása: 1. Podravka 5 pont, 2. Storhamar 4, 3. Vác 3, 4. Nyköbing 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik