Férfi kézi NB I: vérfrissítés a PLER-nél, nincs veszve semmi

V. SZ.V. SZ.
2023.11.09. 11:22
null
Horváth Attila szerint az újonc PLER a betervezett pontok közül csak az Eger ellen bukott kettőt, de a Dabas ellen egyet megmentett (Fotó: PLER Budapest)
A PLER-Budapest gyengén kezdte a szezont, nyolc meccsen csak egy pontot szerzett az élvonalbeli férfibajnokságban. Horváth Attila vezetőedző elmondta, mi volt a gond, és mi várható a két nagynevű játékos, Dissinger és Andjelics érkezésétől.

 

Eleve hátrányból indult friss feljutóként a PLER-Budapest a magyar élvonalban, ugyanis az előző idény végén csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy a gárda indulhat az NB I-ben. Így viszont nehéz volt megfelelő játékosokat igazolnia, ilyenkor ugyanis a csapatoknak készen van a keretük a következő idényre. Leginkább ezen múlt, hogy a Horváth Attila irányította nagy múltú fővárosi együttes a válogatott szünet előtti nyolc fordulóban csak egyetlen pontot tudott szerezni: a Dabas otthonában játszott 25–25-ös döntetlent.

„Ha reálisan nézzük, a megszerezhető és betervezett pontok közül csak az Eger ellen veszítettünk kettőt, a Dabas ellen viszont egyet mentettünk – mondta a Nemzeti Sportnak Horváth Attila, a PLER edzője. – Mivel májusban már nehéz olyan játékosokat szerezni, akikkel ki tudjuk harcolni a bennmaradást, kevés időnk volt a keret kialakítására. Be kell látni, az igazolások nem is váltak be mind, és bár nincs veszve semmi, a vérfrissítés elkerülhetetlen.”

A szakember szerint látható a fejlődés a csapaton, de nem elég gyors, az élvonalban pedig nincs sok ideje egy feljutó gárdának. Horváth úgy véli, a Budakalász elleni október 21-i meccsen már látni lehetett, nem elég ütőképesek az NB I-hez, ehhez nincs elég rutinos játékosa. Viszont abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a klubvezetőség támogatásával erősíteni tudott, a kerethez csatlakozott a német válogatott balátlövő,Christian Dissinger és Horváth korábbi ferencvárosi játékosa, a montenegrói irányító, Bozso Andjelics. Ők májusban még nem voltak elérhetők, előbbi Katarban, utóbbi Kuvaitban játszott, ahol nyáron zajlik a bajnokság.

„Eddig nem volt a csapatban igazi vezéregyéniség sem elöl, sem hátul, aki levezényelte volna, amit kértem, amit látni szerettem volna. Dissinger és Andjelics képes erre, ugyanakkor korai erről bármit is mondani, egyelőre csak az edzések alapján értékelhetünk, bár a Szeged ellen Christian igazi vezér volt, és más is volt a csapat képe, mint előtte – tette hozzá Horváth Attila, aki szerint a hozzáállással viszont sohasem volt probléma. – A baj az volt, hogy amit edzésen tudtunk, nem hoztuk a meccsen, tologattuk a felelősséget, a támadásban elkövetett hibáinkat pedig a védekezésünk nem bírta el.”

A tréner szerint egyelőre egysorosak, de a két érkező légiós rengeteget tehet hozzá a támadáshoz és a védekezéshez. Ugyan vannak még hiányposztok a PLER-nél, például beállóban tehermentesítené Simotics Mátyást, a csapat egységes, ezt legközelebb november 10-én, a Ferencváros otthonában lesz módja bizonyítani.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Veszprém 9 9 384–246 +138 18
2. Szeged 8 8 285–219 +66 16
3. Tatabánya 8 6 2 235–220 +15 12
4. Balatonfüred 8 5 3 219–215 +4 10
5. FTC 9 4 1 4 280–273 +7 9
6. NEKA 8 4 4 214–215 –1 8
7. Gyöngyös 8 4 4 243–262 –19 8
8. Eger 8 4 4 214–251 –37 8
9. Csurgó 8 3 1 4 228–237 –9 7
10. Budakalász 8 3 5 218–241 –23 6
11. Dabas 8 2 1 5 223–249 –26 5
12. Komló 8 2 6 197–222 –25 4
13. Veszprémi KKFT 8 1 7 211–248 –37 2
14. PLER817193–246 –53 1

 

Legfrissebb hírek

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
2026.08.10. 09:53

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

Az új Fradiban össze kell gyúrni a rutint és a fiatalságot

Kézilabda
2026.07.30. 13:20

Férfi kézi: Vladan Matics fia felkerült a Szeged felnőttkeretébe

Kézilabda
2026.07.22. 16:54

Férfi kézi: Szegedre szerződött a Fradi irányítója

Kézilabda
2026.07.19. 16:42

Férfi kézilabda NB I: Lékai marad, Ancsin távozik – teljes az FTC kerete a következő idényre

Kézilabda
2026.07.18. 12:19