Női kézi: 27 évesen pihenőt kért az Eb-bronzérmes beálló

D. S. B.D. S. B.
2023.09.29. 12:11
null
Ema Alivodics ideiglenesen szünetelteti pályafutását (Fotó: Getty Images)
Ideiglenesen szünetelteti pályafutását a legutóbb a román CSM Bucuresti-ben szereplő montenegrói válogatott beálló, Ema Alivodics (leánykori nevén Ramuszovics). A 27 éves játékos ígérete szerint visszatér a pályára, de most szeretne szabadon élni.

 

Ema Alivodics két hónap múlva tölti be 28. életévét, ám már nyolc éve az elitben játszik, hiszen 2015-ben, 19 és fél évesen Bajnokok Ligáját nyert hazája élcsapatával, a Buducsnoszt Podgoricával. A beálló a legutóbbi két idényben a román CSM Bucuresti játékosa volt, ám az új évadban már nem tagja a csapatnak, ugyanis ideiglenesen visszavonult – írja a Vijesti.me.

Alivodics sérülésekkel is küzdött az elmúlt években, két elülsőkeresztszalag-műtétje is volt, döntésében pedig a profi sport jelentette stressz is szerepet játszott.

„Nem untam meg a kézilabdát, de egy ponton túltelítettnek éreztem magam. Mentálisan túl sok volt ennyi esemény” – kezdett bele Alivodics, akinek döntését az is befolyásolta, hogy Bukarestben nem azt kapta, amit szeretett volna.

„Másképp szerettem volna a testemnek és az egészségemnek szentelni magam” – fogalmazott a beálló, akinek többek között Crina Pinteával és Vilde Ingstaddal kellett megküzdenie a játékpercekért a CSM-nél, döntését pedig a közelgő világbajnokság és olimpia sem befolyásolta.

„Nehéz volt, de jóval az idény vége előtt meghoztam a döntést” – mondta az Európa-bajnoki bronzérmes beálló, akinek a kontinensviadalon elért harmadik hely sem volt elegendő a folytatáshoz.

„Otthon akartam lenni. Hiányzott a családom, a barátaim, a környezet. Nyaralásra vágytam, nem akartam, hogy továbbra is minden a tervek szerint legyen programozva. Szabadon akartam élni” – húzta alá Alivodics, akinek döntését sajnálták, de elfogadták csapattársai.

A beállónak voltak ajánlatai, de azok sem győzték meg arról, hogy másítsa meg döntését, ugyanis minden vágya, hogy pihenjen, ugyanakkor zárszóként elárulta, valószínűleg visszatér a kézilabdapályára.

Legfrissebb hírek

Nem lesz teljes magyar ág a final fourig vezető úton, akár két csapatunk is eljuthat a négybe

Kézilabda
2026.02.21. 19:44

Böde-Bíró Blanka: Minden vereség fájdalmas, ez most még inkább az

Kézilabda
2026.02.15. 07:20

Az FTC öt góllal kikapott otthon a CSM-től a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.14. 15:50

Az ETO-ra és az FTC-re is rangadó vár a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.14. 10:26

Női kézilabda: kihagyja az FTC elleni BL-meccset a CSM átlövője

Kézilabda
2026.02.11. 22:06

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
2026.01.16. 09:53
Ezek is érdekelhetik