Női kézi: nyolcan már biztosan érkeznek, hatan pedig távoznak a DKKA-tól

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.11. 21:33
null
Sallai Nikolett az MTK-tól Dunaújvárosba igazolt (Fotó: kohaszkezi.hu)
A női kézilabda NB I mögöttünk hagyott idényét a 10. helyen záró Dunaújvárosi Kohász KA a hivatalos honlapján tudatta, hogy nyolc játékos biztosan érkezik, de hatan távoznak a csapattól.

A klub emlékeztetett, hogy Szalai Babett, Arany Rebeka, Borgyos Panna, Nick Viktória és Matucza Gabriella is meghosszabbította a szerződését, de marad az érvényes kontraktussal rendelkező Oguntoye Viktória, Krupják-Molnár Beatrix, Horváth Petra, Lakatos Petra négyes is, valamint az akadémiáról Agócs Alexandra, Bartók Dorina és Gajdos Petra nagyobb szerepet kaphat a jövőben.

A csapathoz visszatér Kisvárdáról az irányítóBouti Fruzsina, a NEKA-tól pedig a kapusWéninger Alexa. A DKKA Érdről szerezte meg a beállóParóczy Sárát és az átlövőCsáki Zsófit, de a szintén átlövőKovács Véda, valamint a szombathelyi Horváth Anna is jön, a lengyel jobbátlövő, Malgorzata Trawczynska hiányposztra érkezik.

A klub most bejelentette legfrissebb szerzeményét, az MTK-tól igazoltSallai Nikolettet – a német SC Freiburg labdarúgócsapatában játszó Sallai Roland testvérét –, aki a magyar válogatott szélsőt, a hét év után távozó Kazai Anitát pótolja.

Kazai mellett Farkas Johanna, Farkas Kata, Gabrijela Bartulovic, Poczetnyik Luca és Saskia Weisheitel is máshol folytatja a pályafutását.

A klub ismertette, hogy Sallai Nikolett érkezésével majdnem teljessé vált a kerete a 2023–2024-es idényre, ám még egy érkező bejelentése várható.

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik