Női kézi: a Siófok vállalja a nemzetközi kupaszereplést

A nehéz anyagi körülmények ellenére a Siófok vállalja a nemzetközi kupaszereplést (Fotó: Szabó Miklós)
Az m4sport.hu 40x20 kézilabda podcastjának legújabb adásában Fodor Jánossal, a Siófok KC ügyvezetőjével beszélgetett Török Olivér műsorvezető és Szilágyi Péter szerkesztő, riporter. Fodor elmondta, hogy a 2020-as, koronajárvány miatt lefújt idényben megközelítőleg 800 millió forintot buktak el, amit megpróbáltak mérsékelni, de most visszább kell lépniük kicsit egy fiatal edzővel, Koi Endrével a kispadon. Ennek ellenére a nemzetközi kupaindulást már vele egyeztetve vállalják.
A nehéz anyagi körülmények ellenére a Siófok vállalja a nemzetközi kupaszereplést.
„Vállaljuk, teljesen egyértelmű. A klub részéről nem volt kérdés, hogy vállaljuk-e. Szakmai értelemben kérdeztem meg az edzőt, hogy nem lesz-e egyszerre sok a nemzetközi és a magyar bajnokság. Azt mondta, hogy sportszakmai szempontból vállalja a feladatot. A Siófok benyújtja a nevezését a nemzetközi kupaindulásra” – mondta Fodor János.
„Jelenleg kettő-három nyitott kérdésünk van. Egyébként teljesen végleges a keretünk. Július első vagy második hetében kezdjük a felkészülést, addigra százszázalékos lesz a keret” – mondta a Siófok ügyvezetője.
Legfrissebb hírek

A Győri ETO könnyed győzelmet aratott az Esztergom felett
Kézilabda
2026.01.06. 19:28

Osztrák válogatott átlövőt igazolt Szombathelyről a DVSC
Kézilabda
2025.11.05. 18:32
Ezek is érdekelhetik






