Pick Szeged: nincs egyezség Davisszel, akadémiai edzők jöhetnek – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.05.05. 11:13
null
Az utánpóltásból kerülhet ki a Szeged edzője a következő idényre (Fotó: Mirkó István)
Információink szerint nem sikerült megegyeznie az OTP Bank-Pick Szeged csapatának David Davisszal, így 2024-ig, Michael Apelgren érkezéséig a klub akadémiájáról jöhet fel két edző, Kárpáti Krisztián és Vladan Jordovics, és veheti át a felnőttcsapat irányítását egy évre.

 

Juan Carlos Pastor, az OTP Bank-Pick Szeged edzője már tavaly novemberben bejelentette, hogy tíz év után távozik a magyar bajnokcsapat kispadjáról, és márciusban már azt is lehetett tudni, hogy nyártól az egyiptomi válogatott kispadjára ül le. Az utódjáról hivatalos bejelentés azonban azóta sem érkezett.

Mint arról többször is írtunk, az együttes irányítását információink szerint 2024-től a svéd Michael Apelgren, az IK Sävehof edzője és a Szeged korábbi ikonja, Jonas Källman veszi át. Lapunkhoz hasonlóan a svéd Aftonbladet is arról írt, hogy már biztos Apelgrenék 2024-es érkezése (a szakembernek akkor jár le a megállapodása klubjával és a svéd szövetséggel), és két évre állapodtak meg a Tisza-parti csapattal.

A magyar klub az elmúlt időben próbált megnyugtató megoldást találni a köztes egy évre, a 2023–2024-es idényre is.

A vezetőség emiatt tárgyalt a korábban a rivális Telekom Veszprémet irányító és jelenleg Egyiptomban dolgozó spanyol David Davisszal is, de úgy tudjuk, a feleknek nem sikerült megegyeznie egymással, emiatt más megoldást kellett keresni.

Információink szerint a klub utánpótlásához nyúltak, és a következő szezonban a felnőttcsapat irányítását a szegedi akadémia NB I/B-ben játszó U21-es csapatának edzője, a magyar ifjúsági válogatottat is irányító Kárpáti Krisztián, valamint az ugyancsak a klub utánpótlásában dolgozó, korábban az Orosháza NB I-es csapatánál edzőként dolgozó Vladan Jordovics veheti át.

A bejelentésre még ebben a hónapban sor kerülhet.

Legfrissebb hírek

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Michael Apelgren: Nem látom, miért ne lehetnénk még jobbak

Kézilabda
2025.08.11. 08:59

Megvan, ki lesz a Veszprém csapatkapitánya a következő idényben

Kézilabda
2025.08.08. 22:09

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.07. 14:42

A füredi védelem stabilabb lett, de a hideg zuhany sem maradt el

Kézilabda
2025.08.07. 11:57

A Veszprém szerződést bontott Sterbik Árpáddal

Kézilabda
2025.08.04. 10:37

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
2025.08.03. 08:46
Ezek is érdekelhetik