Férfi kézi: továbbra is él a svéd vonal Szegeden – NS-infó

2023.04.02. 16:00
null
Michael Apelgren lehet 2024-től a Szeged edzője (Fotó: Imago)
Ugyan az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatával kapcsolatban az utóbbi időszakban is szóba került Talant Dujsebajev neve, mint a tíz év után távozó Juan Carlos Pastor lehetséges utódja, információnk szerint egy másik forgatókönyv alapján 2024-től svéd páros venné át a csapat irányítását, a nagy kérdés, hogy kivel oldják meg az átmeneti időszakot.


Az Aftonbladet is foglalkozott már annak lehetőségével, hogy a Szeged svéd rekordot jelentő összegért kivásárolná az IK Sävehoftól Michael Apelgrent, úgy tudjuk, a svéd válogatott másodedzőjeként is dolgozó 38 éves szakember csak 2024-ben érkezne a Tisza partjára. A klublegenda Jonas Källman azonban már a nyáron visszatérhet – ezúttal már a klub sportszakmai stábjának tagjaként.

Nagy kérdés, hogy az átmeneti idényben ki vezetné a Bajnokok Ligájától a Veszprémtől elszenvedett kettős vereséggel búcsúzó együttest, azonban információnk szerint már közel a megegyezés a kiszemelttel.

Ami a játékoskeretet illeti, eddig főként távozókról tudunk. A horvát kapus, Mirko Alilovic a lengyel Wisla Plockban folytatja, de elhagyja a csapatot adán GOG-hoz szerződő norvég szélső,Alexander Blonz,valamint afrancia Paris Saint-Germainhez igazoló norvég átlövő, Kent Robin Tönnesen,miközben egyelőreegy új érkezőt jelentettek be, a norvég Elverum kapusát,Emil Kheri Imsgard-t.

Legfrissebb hírek

Ha ez volt az utolsó BL-meccse, igazán parádésra sikerült Mikler búcsúja – videó

Kézilabda
2026.10.30. 09:50

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

„Az építkezés türelmet, bizalmat és bátorítást igényel” – a Szeged közleményt adott ki a BL-kiesés után

Kézilabda
2026.10.24. 10:56

Veszprém vs. Szeged: külön utakon – öt-öt pontban a két élcsapatunk eddigi idénye

Kézilabda
2026.10.21. 13:55

Férfi kézi NB I: Rosta 11 gólt dobott, a Szeged 11-gyel győzött

Kézilabda
2026.10.18. 19:38

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
2026.10.18. 13:31

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
2026.10.15. 22:30