Női kézi BL: a Metz edzője a Győr elleni nagy bravúrról beszélt

R. P.R. P.
2023.01.23. 21:25
null
Emmanuel Mayonnade szerint nagy bravúrt ért el a Metz a Győr ellen (Fotó: AFP)
A Győri Audi ETO KC a hétvégén vereséget szenvedett a Metztől a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A franciák edzője, Emannuel Mayonnade ezzel kapcsolatban exkluzív interjút adott a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában, amelyben azt is elárulta, több magyar játékossal is felvették már a kapcsolatot korábban, és bízik benne, hogy a következő szezonban több játékosuk is lesz hazánkból.

 

A Harmadik Félidőben a Metz vezetőedzője, Emannuel Mayonnade elmondta, nem játszanak másképpen a Győr elleni meccseken, de lehet, a játékosai akarnak extrákkal előrukkolni, ha az ETO az ellenfél. A mostani siker azért nagyobb szó nekik, mert a győri meccsen egy Oftedal nélküli Győrt győztek le, most pedig egy majdnem teljesen egészséges kerettel kiálló alakulatot.

Mayonnade azt is elmondta, őt még sohasem kereste meg senki a Győrtől, hogy igazoljon Magyarországra. Illetve arra is kitért, hogy két korábbi magyar válogatott kézilabdázó, Szabó Melinda és Deli Rita lánya is Metzben játszik, Emma Jacques és Balássi Lily.

„Nem tudom, mennyire akarnak a magyar játékosok külföldre igazolni. Beszéltünk néhány játékossal, de úgy tűnik, az élet bizony jó Magyarországon, és a magyarok túlzottan is élvezik az otthonlétet, nem akarnak hozzánk jönni.”

Neveket nem mondott, de azt elárulta, jó sok magyar játékossal felvették a kapcsolatot, van köztük beálló és balátlövő, akik részt vesznek az európai kupákban.

A teljes hírt ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
1 órája

Fodor Csenge: Erősebb lett ez a csapat

Kézilabda
15 órája

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
18 órája

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Sarah Bouktit: Európa legnagyobb klubjába igazoltam, sok trófeát szeretnék nyerni

Kézilabda
2026.08.01. 14:40

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, ADATBANK, 2026–2027

Kézilabda
2026.07.28. 18:46

Vámos Petra: Szeretnék többet játszani a posztomon, irányítóként

Kézilabda
2026.07.28. 09:33