Női kézi: hosszabbított fiatal irányítójával a DVSC

D. S. B.D. S. B.
2022.11.02. 16:34
null
Szabó Ninával 2025-ig hosszabbított a DVSC (Fotó: Kovács Péter)
Hosszabbított 21 éves irányítójával, Szabó Ninával a DVSC Schaeffler női kézilabdacsapata, amely 2025-ig toldotta meg a játékos 2023-ban lejáró szerződését – tudatta hivatalos honlapján a hajdúsági klub.

Szabó Nina 2021 novemberében mutatkozott be a hajdúságiak színeiben, azóta 36 tétmérkőzésen 61 gólt szerzett. Egyéni gólcsúcsát a jelenlegi idényben, a Dunaújváros elleni találkozón érte el, amikor hatszor talált a DKKA kapujába.

„Nagyon örültem, amikor szóba került a hosszabbítás, mert szeretek itt élni és játszani – mondta el Szabó Nina a szerződés aláírása után a klub honlapjának. – Szimpatikusak a klub céljai, úgy érzem, ez az a hely, ahol kihozhatom magamból a legtöbbet. Még mielőtt tárgyaltunk volna, azon gondolkoztam, hol játszanék szívesen, és nem jutott eszembe egy csapat sem, ahol el tudnám képzelni magam, csak a Loki. Itt száz százalékban a feladataimra tudok koncentrálni, kiválóak a feltételek, jó a környezet és nyugodt a légkör” – tette hozzá az irányító, aki az NB I jelenlegi kiírásában 15 gólnál jár.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Női kézilabda NB I: Jensen áttörése várat magára, Adzsics nem tett csodát

Kézilabda
2026.06.21. 15:55

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10

Már a magyar nyelvvel próbálkozik az FTC dán átlövője – videó

Kézilabda
2026.06.18. 16:56

Pődör Rebeka a gólkirály, Csíkos Luca dobta a legtöbb akciógólt – a női kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.18. 11:12

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55
Ezek is érdekelhetik