Férfi kézi: az idény végén távozik a Veszprém szerb sztárja – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 11:07
null
Nenadics az idény végén távozik Veszprémből (Fotó: Nemzeti Sport)
Jövő nyáron lejár a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatát erősítő szerb válogatott átlövő, Petar Nenadics szerződése a bakonyiakkal, akik nem hosszabbítják meg a játékos kontraktusát, így máshol folytatja pályafutását – számolt be róla hivatalos honlapján a klub.

Petar Nenadics 2018 januárjában igazolt Veszprémbe a német Füchse Berlintől, majd 2021-ben szerződést is hosszabbított az „Építőkkel”.

A szerb átlövőt a 2018–2019-es, illetve a 2019–2020-as idény után is az évad legjobb játékosának választották a szurkolók, így átvehette a Carlos Pérez-díjat is.

A 2019-ben az év kézilabdázójának is megválasztott Nenadics öt veszprémi évében egy magyar bajnoki címet, három Magyar Kupát és egy SEHA-ligát nyert a bakonyiakkal, s 198 mérkőzésen 754 gólnál jár.

A Telekom Veszprém azonban nem hosszabbítja meg Nenadics 2023 nyarán lejáró szerződését, így a szerb átlövő az idény végeztével távozik a csapattól.

Rajta kívül a jelenlegi csapatkapitány, a dán Rasmus Lauge Schmidt is távozik jövő nyáron, a francia Hugo Descat, a spanyol Agustín Casado, a svéd Lukas Sandell és a francia Ludovic Fabregas pedig érkezik.

Legfrissebb hírek

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
8 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 órája

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Férfi kézi BL: Gidsel kiállítása is belefért a Füchse Berlinnek, amely biztos sikerrel jutott be a döntőbe

Kézilabda
2025.06.14. 16:43

Négyesélyes harc a BL-trófeáért a férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.14. 11:26

A Szeged hosszabbított Bodó Richárddal – hivatalos

Kézilabda
2025.06.13. 11:47

Xavier Pascual: Megérdemelten lettünk bajnokok, de nem lehetek elégedett

Kézilabda
2025.06.11. 06:39

Hegyek között, völgyek között – Jakus Barnabás publicisztikája

Kézilabda
2025.06.10. 23:19
Ezek is érdekelhetik