Kellene a fordulat – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.09.30. 23:37

Ilyenkor, ősz elején gyakran halljuk az edzőket panaszkodni, ha nem jönnek a bajnokság kezdetén az eredmények: a nyáron kicserélődött a keret, még nem állt össze a játék, össze kell szokniuk a játékosoknak.

Ebből a szempontból egyáltalán nem panaszkodhat a Pick Szeged férfi kézilabda-együttese, hiszen kerete szinte egyáltalán nem változott az előző évadéhoz képest, sőt Szita Zoltán személyében kiváló képességű magyar válogatott átlövő érkezett. Vagyis okkal lehetett bízni abban, hogy a startnál nem fog nyikorogni a gépezet, és a Tisza-partiak sikeresek lesznek az egyébként nagy kihívást jelentő, bombaerős Bajnokok Ligája-csoportjukban.

Nos, eltelt három forduló, és a tabellán nulla pont szerepel a szegediek neve mellett. Ha megnézzük a sorsolást, azért kijelenthető, ez is benne volt a pakliban, mert a Barcelonától hazai pályán is ki lehet kapni, és Nantes-ba és Kielbe sem győzni járnak a csapatok. A nagyobb probléma az, hogy mindegyik összecsapás az ellenfél sima győzelmét hozta, egyik sem volt igazán ki-ki mérkőzés, és bizony ha ránézünk a Szeged csoportjára, „nyugtázhatjuk”, hogy szinte végig hasonlóan kemény feladat vár a magyar bajnokra.

Pedig érdemes lenne lassan pontokat gyűjteni, mert a sorozat érdemi szakasza tavasszal kezdődik, amit nem ártana meg is élni, hogy kétmeccses párharcokat lehessen vívni.

Kicsit olyannak tűnik egyébként a Szeged, mint a Ferencváros a női bajnokságban, a hazai porondon megszorítja, sőt esetenként le is győzi legnagyobb riválisát, de a nemzetközi porondon sokkal kevesebb babér terem neki. Nyilván Csongrád megyeszékhelyén megint arról álmodtak az évad előtt, hogy jó lenne eljutni végre Kölnbe, a BL négyes döntőjébe – ahová a Veszprém szinte hazajár –, de jelen helyzet szerint ehhez most óriási fordulat kellene.

„Dolgozunk tovább, van még lehetőségünk javítani, mérkőzéseket nyerni” – lőtte el nyilatkozatában Carlos Pastor, a szegediek vezetőedzője az egyik lehető legnagyobb közhelyet, amelyet vereség után használni lehet. Ám tartalmat csak akkor nyer ez a mondat, ha a kilenc éve a klubnál dolgozó, Spanyolországgal világbajnoki címet is szerző tréner valóban fel tudja rázni csapatát, amely a nemzetközi porondon is elkezdi lassan a pontgyűjtést. Mert egy idő után már kevésbé lesz édes az íze a sikernek a hazai porondon a Veszprém ellen, ha a BL-ben hosszú évek alatt sem sikerül egyről a kettőre, illetve tizenhatból a legjobb négybe jutni.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
14 órája

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

Nincs az a pénz – Gyenge Balázs jegyzete

Klub-vb
2025.07.02. 23:53

Ott vagyunk, ahova tartozunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2025.07.01. 06:43

Örömteli alkalom – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.06.30. 06:37

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32
Ezek is érdekelhetik