Női kézi: Nem csak a távoli lövésekkel akarom segíteni a Győrt – Ana Gros

Vágólapra másolva!
2022.08.02. 16:00
Ana Gros tíz év után tért vissza Győrbe, s amikor belépett az arénába, csupa pozitív emlék kerítette a hatalmába. Sok üzenetet kapott a szurkolóktól, s már alig várja, hogy elkezdődjön az idény. Hogy miben lehet leginkább a csapat segítségére? Erre is válaszolt az NSO Tv-nek.

Ana Gros tíz év után tért vissza Győrbe, sokkal rutinosabban és a világ egyik legjobb játékosaként. Amikor újra belépett az arénába – illetve az edzéseknek helyet adó Magvassy Mihály Sportcsarnokba –, csupa jó emlék kerítette hatalmába, s a fogadtatás is szívélyes volt, így szinte már úgy érzi, mintha hosszú ideje a győrieket erősítené. Az erősítéshez kétség sem férhet, s bár ő is azt mondja, elsősorban a legnagyobb fegyverével, a távoli lövésekkel tudja majd segíteni a csapatot, nem szeretné, ha csak erre korlátozódna a szerepköre.

„Összetettkézilabdázónaktartom magam, aki képes kiszolgálni a csapattársakat is. Illetve ha az ellenfél kilép rám, mert fél a távoli lövéseimtől, akkor a többiek előtt adódhat kecsegtetőbb helyzet, több hely marad nekik a falban. Ebből mindenképpen előnyt kell kovácsolnunk. Tudom, hogy sosem tartoztam a legjobb védekező játékosok közé, de ebből is ki akarom venni a részem, ezért keményen dolgozom mindennap az edzéseken” – mondta a 31 éves szlovén jobbátlövő.

Videónkban arról is beszél, hogy miután kiderült, visszatér Győrbe, rengeteg üzenetet kapott a szurkolóktól. Emellett kitér arra is, miben változott a tíz évvel ezelőtti önmagához képest.

A szlovén játékossal interjút olvashatnak a szerdai Nemzeti Sportban is.

Legfrissebb hírek

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
20 órája

Győri-Lukács Viktória elárulta, már a négyes döntő alatt várandós volt

Kézilabda
2025.07.30. 19:01

A Győri ETO edzője az anyai örömök előtt állókról: Tudtam a szándékukról, ezért is „igazoltuk túl” magunkat

Kézilabda
2025.07.29. 09:04

Szemerey Zsófi hazatért, és három trófeát nyerne az ETO-val

Kézilabda
2025.07.25. 19:24

Ikreket vár Győri-Lukács Viktória, kihagyja a vb-t és a következő idényt

Kézilabda
2025.07.25. 11:48

Októberben Győr–FTC, novemberben Szeged–Veszprém – itt a női és férfi kézilabda NB I TELJES SORSOLÁSA!

Kézilabda
2025.07.24. 11:32

Egy meccset játszana újra Andrea Lekics, aki mindig szórakoztatni akarta a szurkolókat

Kézilabda
2025.07.22. 11:07

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03
Ezek is érdekelhetik