Női kézi NB I: aláírt Budaörsre a szlovák válogatott átlövő

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 10:09
null
Hudák Emma a győri időszak egyik edzésén (Fotó: Nemzeti Sport, 2016)
Hudák Emma, a támadásban és védekezésben egyaránt bevethető, NB I-es rutinnal rendelkező szlovák válogatott átlövő a következő idénytől a Budaörsöt erősíti – jelentette be a budaörsi kézilabdaklub. A pozsonyi születésű játékos egy évre szóló szerződést kötött a bajnokság utolsó fordulóját a 11. helyen váró, a bennmaradásukat korábban biztossá tevő budaörsiekkel.

Hudák Emma 15 évesen került az SKP Bratislavától Győrbe, később bemutatkozott az ETO felnőttcsapatában is, magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes keret tagja is volt – eleveníti fel a 24 éves játékos karrierjének kezdetét a budaorshandball.hu.

Hudák a prágai Slaviában folytatta, keresztszalag-szakadásából felépülve 2018-ban Mosonmagyaróvárra, majd tavaly nyáron Székesfehérvárra igazolt. Jelenleg kölcsönjátékosként a dunaszerdahelyi DAC-cal a szlovák rájátszásban szerepel.

„Szeretném a játékommal segíteni a klubot a következő lépcsőfokok leküzdésében. A védekezés a legfőbb erősségem, de támadásban is fel akarom apránként építeni magam. Várom a nyarat, motivál a fejlődés lehetősége, bizonyítani szeretnék!” – idézi a klubhonlap Hudák Emmát.

Legfrissebb hírek

Józsa Krisztián: A fiatalokat mentálisan kellett megerősíteni az élvonalhoz

Kézilabda
2025.06.13. 08:28

Női kézi NB I: ez volt az idény számokban

Kézilabda
2025.06.11. 08:27

Női kézilabda NB I: nem lehet elvárás a bennmaradás a Kozármisleny edzője szerint

Kézilabda
2025.06.10. 18:54

Az Esztergommal bronzérmet szerző balátlövő érkezett a budaörsi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
2025.06.10. 14:32

Átalakuló kerettel próbál visszajutni a női kézilabda NB I-be a Békéscsaba

Kézilabda
2025.06.10. 13:27

Per Johansson: Még évekig látom magam az ETO kispadján

Kézilabda
2025.06.07. 12:53

Az MTK-tól érkezett a Kisvárda legújabb szerzeménye

Kézilabda
2025.06.06. 12:31

Cseh jobbátlövővel erősített a Szombathely

Kézilabda
2025.06.04. 18:47
Ezek is érdekelhetik