Női kézi: Kovács Anna bejelentette, a nyáron visszavonul

R. B.R. B.
2022.02.28. 09:18
null
Kovács Anna (Fotó: Kiss Annamarie/Hajdú-Bihari Napló)
A nyáron befejezi a profi pályafutását Kovács Anna, a Debreceni VSC válogatott kézilabdázója – jelentette be a 30 éves jobbátlövő a klub hivatalos oldalán.

„Ez az idény szinte csak arról szólt, hogy fáj a térdem, ezért úgy döntöttem, a nyáron befejezem a pályafutásomat” – nyilatkozta Kovács Anna a DVSC Facebook-oldalán.

A válogatott jobbátlövő elárulta, nehéz volt meghoznia a döntést, mert még sokáig szeretett volna játszani, ám a térde nem bírja a terhelést.

„Minden egyes nap pokol. Olyan fájdalmaim vannak, hogy nehéz ezt tovább csinálni. Természetesen a következő három hónapban a legjobbamat szeretném nyújtani”
– mondta Kovács, aki 2018-ban igazolt a Debrecenhez.

A békéscsabai születésű kézilabdázó a Békéscsabában, az Érdben és a Dunaújvárosban szerepelt korábban. Utóbbival 2016-ban EHF-kupát nyert. A magyar válogatottban 2011-ben – Karl Erik Böhn kapitánysága alatt – mutatkozott be, összesen ötven találkozón lépett pályára címeres mezben.

A mostani idényben tizenegy NB I-es mérkőzésen összesen 21 gólt dobott. A DVSC a harmadik helyen áll a tabellán.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

Kézilabda: Takács Maja három fronton is segítette a Győri ETO-t

Utánpótlássport
2026.06.17. 13:01
Ezek is érdekelhetik