Női kézi Ek: hétgólos vereséget szenvedett a DAC Szerbiában

DUDUCZ TIBOR (Arandjelovac)DUDUCZ TIBOR (Arandjelovac)
2022.02.12. 21:19
null
Élő Beatrix 8 gólig jutott (Fotó: hcdac.sk)
A női Európa-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Dunaszerdahely 30–23-ra kikapott a Bekament Bukovicska Banja Arandjelovac otthonában.

A dunaszerdahelyieknek nagyon sok sérültjük van, szinte minden találkozó után kiesik egy játékos. A „legutóbbi áldozat” Bízik Réka és Boglárka volt, de a sok hiányzó dacára nagy lelkesedéssel játszottak a sárga-kékek az ezer néző előtt megrendezett mérkőzésen, amelyen végig a hazaiak vezettek.

A második félidő közepén a dunaszerdahelyi lányok felzárkóztak ugyan három gólra – többek között a győri nevelésű, és összesen nyolc találatig jutó Élő Beatrix góljaival –, ám a hajrában ismét a szerbek akarata érvényesült, s 30–23-ra győztek.

„Végig mi mentünk az eredmény után, folyamatosan küzdöttünk, hogy megközelítsük ellenfelünket. Az első félidőben még egészen jól tartottuk magunkat, de a második játékrészben fokozatosan lemaradtunk. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem szabad a játékvezetéssel foglalkozni, de most sajnos a sporttársak játszották a főszerepet. Itt ma nem volt esélyünk, akármennyire is küzdöttünk. Hiányoztak ugyan a sérültjeink, de azt gondolom, itt még velük sem nyerhettünk volna. Mindent megpróbáltunk, a lányok derekasan helytálltak. A végére nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is nagyon elfáradtunk. Készülünk a visszavágóra, igyekszünk a maximumot kihozni majd magunkból” – fogalmazott a DAC honlapján Debre Viktor vezetőedző.

A visszavágóra jövő héten szombaton Dunaszerdahelyen kerül sor.

NŐI KÉZILABDA
EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

ZSRK Bekament Bukovicska Banja Arandjelovac (szerb)–DAC (szlovákiai) 30–23 (17–13)

Legfrissebb hírek

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
2026.06.29. 14:20

Harmadik lett az ETO FC a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 22:02

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Az angol másodosztályban folytathatja a 21 éves magyar középpályás – sajtóhír

Légiósok
2026.06.23. 10:09

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

A Como érvényesítette az opciót, Bősze Levente az olasz klubban marad

Légiósok
2026.06.16. 13:10

Robert Klauss a DAC új vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2026.06.05. 21:32
Ezek is érdekelhetik