Női kézi-vb: ellopták Skaliczki László pénztárcáját Barcelonában

Vágólapra másolva!
2021.12.15. 15:12
null
Skaliczki László (Fotó: Tumbász Hédi)
Lopás áldozata lett Skaliczki László, a magyar férfi kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya – számolt be róla a sonline.hu.

 

A 66 esztendős mesteredző Spanyolországban járt, hogy megtekintse a magyar női válogatott középdöntős meccseit a világbajnokságon.

„Barcelonában, a Sagrada Famíliánál történt az eset, pedig a lányom, aki sokat jár arra, felhívta rá a figyelmem, hogy veszélyes a környék – mondta Skaliczki László. Egy társasággal sétáltunk arra, elöl volt a táskám, s mivel meleg volt, a kabátom is ki volt gombolva. Egy angolul beszélő nő lépett oda hozzám és egy térképet tett elém, közben a többiek előre mentek, pedig azt is beszéltük, hogy együtt kell maradnunk. S végül sikerült ellopnia a tárcámat, melyben a pénzen és a hitel kártyámon kívül a személyes irataim is benne voltak. Természetesen a helyi rendőrségen feljelentés tettem, majd felhívtuk a a konzulátust, ahol rengeteget segítettek, ahogy az útitársaim is, hiszen vasárnap történt a lopás, ám hétfőn már haza is tudtam jönni. Volt egy kis kaland, izgalom, ám sajnos így jár, aki nem figyel oda, megmondom őszintén hirtelen nem is gondoltam, hogy ilyen megtörténhet, azaz megfizettem a tanulópénzt. A csurgói kormányablakban is nagyon segítőkészek és rugalmasak voltak, így már készülnek az új papírjaim.”

A magyar válogatott nem jutott be a negyeddöntőbe a vb-n, a középdöntőben kikapott Dániától, majd Kongót és Dél-Koreát legyőzte.

„Kedden mentünk, hétfőn jöttünk, azaz mind a három találkozón ott voltunk. Érdekes, jó vb volt, szakmailag látni lehetett, melyik ország, mely tendencia szerint megy, s nyilván szorítottunk a mieinknek, hiszen azért mentünk. Fontos, hogy az ember lássa élőben, testközelből, miként zajlik, egy-egy összecsapás egy ilyen nagy seregszemlén. Emlékeim vannak, hiszen ott voltam hét nagy világversenyen is. A történteket leszámítva nagyon hasznos volt a spanyol túra” – tette hozzá Skaliczki, aki jelenleg a női NB I/B Nyugati csoportjában a nyolcadik helyen álló Csurgói NKC-t irányítja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik